Madách alsósztregovai síremlékének gazdag története s immár nagy irodalma is van. Ennek ellenére kevesen tudják, hogy a költő földi maradványai eredetileg nem a mai helyükön pihentek.
A mostani családi sírboltot felkereső irodalombarátok, turisták és zarándokok gyakran helyezik el virágaikat, koszorúikat a síremlék előtt, a Rigele Alajos-alkotta, a Tragédia-beli Ádámot ábrázoló magas szobor alatt.
Hogy az ide látogatók többet is megtudhassanak e helyről, 1986-ban, amikor 50 éves volt az alsósztregovai Madách-síremlék, magam is feldolgoztam ennek történetét. (Az írás 1989-ben a Szülőföldi vallomások c. kötetemben is megjelent.)
Azt is szerettem volna, ha egy-egy itteni látogatás, ünnepség alkalmával elszavalják a költő Sirom című csodálatos versét. Ezt aztán sikerült is elérnem, sőt később a verset szlovákra is lefordíttattam, hogy a helybeliek s az itt tartott megemlékezések szlovák résztvevői anyanyelvükön is hallhassák a szép költeményt.
Mielőtt ennek történetét előadnám, hadd másoljam ide Madách versét: „ Egyszerű fenyő-deszkából/ Adjatok nekem koporsót,/ Melyen tegnap még vihar sirt,/ Melyen tegnap még madár szólt./ Zöld mezét mely nem löké el/ Közepette szörnyű télnek,/ Mint a költő emberek közt/ Ifjuságát a kebelnek./ Sirom kint álljon szabadban,/ Honnan messzi, messzi látni;/ Nap sugára, éj viharja/ Járjon azt meglátogatni./ Emberkönny csak fájna nékem,/ Bár valódi, bár ál lenne,/ S lelkem sírban sem kesergne,/ Ámde életet szeretne./ S életem lesz a természet/ Minden szive-dobbanása:/ A madár-dal — a ködös nap –/ Rózsa-ár – levél hullása./ Kis virág hajol siromra,/ Ö emlékszik,, azt hiszem, rám;/ Hogyha hallom a pacsirtát,/ Azt hiszem, dalom zengik tán./ S fergeteg, ha jő robogva,/ Gondolom, hogy népem ébred,/ Számadást tart — és haragján/ Multja vesz — jövője éled./ S álmodom tán így sokáig./ Ámde dőre nem lesz álmom,/ Egykor testesül bizonynyal,/ Jól tudom s nyugodtan várom.”
Az 1989-es Madách Napok egyik vendége, illetve az irodalmi szeminárium előadója Ctibor Štítnický volt, aki Madách-művek szlovák fordításban címmel tartott előadást, s aki maga is egyik fordítója volt Az ember tragédiájának. Vele egyébként 1983-ban, a már említett I. Madách Irodalmi és Kulturális Napok előtt felvettük a kapcsolatot. Koncsol László volt a közvetítő, akit akkor arra kértem, hogy valakivel fordíttassa le Madách Sirom című versét. Szerettük volna ugyanis, ha az alsósztregovai koszorúzáskor szlovák vendégeink előtt ez is elhangzott volna a magyar eredetivel együtt. A fordítás születésének körülményeiről az alábbi — ma már irodalomtörténeti adalékok — tájékoztatnak. Először Koncsol László szeptember 17-iki leveléből idézek: „Kedves Karcsi, tegnap kaptam meg leveledet, Kondrót (Vojtech Kondrót szlovák költő, műfordító. – Csáky K. megj.) vasárnap este jött meg Jugoszláviából, s már hétfőn vagy kedden indul Magyarországra, ezért a verset Štitnickýnek adtam oda, illetve továbbítottam… Remélem, gyorsan megcsinálja, annál is inkább, mert van egy nagy közös Madách-tervünk, válogatást kell készítenem számára.”
Štítnický valóban gyorsan és készségesen cselekedett. Szeptember 21-iki levelével együtt el is küldte címemre a fordítást. Hadd idézzem hát az ő levelét is, mint fontos dokumentumot: „Pán Koncsol ma požiadal, aby som pre Vás preložil Madáchovú báseň Moj hrob pre slávnosti 24. 9. 1983 nad básnikovým hrobom. Text som dostal prakticky včera a moj preklad je, prírodzene, poznačený šibenickým termínom. Vybrúsim ho, keď ho zaradíme do výberu z básnikovej tvorby, ktorý pripravujeme. Srdečne Vás pozdravujem a želám Vásmu podujatiu plný úspech. Váš Ctibor Štítnický.”
„Koncsol úr arra kért, hogy a Madách sírjánál tartandó szeptember 14-i ünnepségekre fordítsam le Önöknek Madách Sirom című versét. A szöveget gyakorlatilag csak tegnap kaptam meg, így természetesen fordításom magán viseli a szűkös időpont szorításait. Majd kicsiszolom, s besoroljuk abba a válogatásba, melyet Madách műveiből készítünk. Szívélyesen üdvözlöm, és kívánok rendezvényükhöz sok sikert. A maguk Štítnickýje.”
