A forradalom híre Magyarország határain túlra is eljutott. Az emberek elsősorban a rádióból értesültek a forradalom kitöréséről és az azt követő harcokról. Az akkori Csehszlovákiában a szolidaritás elsősorban himnuszéneklést, temetői koszorúzásokat jelentett.
Kevesen tudják, hogy az 1956-os forradalom néhány zoboralji magyar család életébe is félelmet és bánatot hozott. A Kolonból származó Tóth Borbála szavait jegyeztem le néhány éve:
„Az én családomat is érintette a bánat és a félelem azokban az időkben. Édesapámat Sándor Istvánnak hívták, akit világéletében az erős magyar öntudata vezérelt és mi is így nevelkedtünk, amiért köszönettel és hálával tartozunk neki.
Apám és társai a falu férfijainak találkozóhelyén, a helyi kocsmában, rádión keresztül követték a forradalom eseményeit. Valamit tenni akartak…, hát szolidaritásképp elénekelték a himnuszt, három barátjával együtt.
Természetesen ez nem maradt megtorlás nélkül. Mert besúgók és árulók jártak közöttük… Letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték őket, mint a hazára veszélyes elemeket.
Én még akkor alig 4 éves kislány voltam, de vissza tudok emlékezni, s ez az emlék a mai napig megmaradt bennem. Egy napon két csendőr jött apámért és elvitték. Egy hónapot töltött a zselízi börtönben. Mondani se kell, hogy a négy gyermeke és a felesége ezt az időszakot nagyon megsínylette. Ezután édesanyámat csak sírni és intézkedni láttam. Egyedül maradt, támasz és pénz nélkül.
Miután apám hazakerült, többé nem beszéltünk erről a családban, éltük tovább a magunk egyszerű életét. Édesapám ennek ellenére sem tudta magát meghazudtolni, de óvatosabb lett. Minden nap az igazmondó külföldi rádiót, a Szabad Európát hallgatta. Lelke mélyén várta a csodát, Magyarország és hazánk szabadságát. A bársonyos forradalmat sajnos már nem érte meg. 1986-ban édesanyámmal egy napon távoztak az élők sorából.”
