(Fotó: Národná dialničná spoločnosť)

Megkezdődött az R7-es gyorsforgalmi út Egyházgelle és Érsekújvár közötti szakaszát érintő tervdokumentáció elkészítése. Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke a szerkesztőséghez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a tervek elkészítése kiemelkedő prioritással bír, ugyanis ez az Érsekújvári, a Komáromi, a Vágsellyei és a Lévai járásban élő 405 ezer polgár alapvető érdeke.

Ezzel szemben azonban a Nagysurány kistérségben élő mintegy 25 ezer ember véleménye a tervezet kidolgozása kapcsán eltérő.

Az említett, magyarok lakta járások lakóinak érdeke az, hogy a gyorsforgalmi útszakasz nyomvonala délről kerülje meg Érsekújvárt, ennek ellenére azonban az államigazgatás a Nagysurány kistérségben élők igényét tartja szem előtt, amely alapján az elkerülő Érsekújvár északi területén haladna.

A probléma az északi változattal azonban az, hogy így mindazok, akik rá szeretnének csatlakozni a jövőben az R7-esre, csupán Érsekújváron történő áthaladással tehetik ezt meg, hangsúlyozta Farkas Iván.

Az MKP gazdaságpolitikai alelnökének véleménye a tervezett útszakaszról a következő: „Jogos, hogy a Csángó régióban, Gúta környékén, Komárom, Ógyalla, Párkány és Zselíz kistérségeiben élők a legrövidebb úton szeretnének a majdani R7-esre csatlakozni, nem pedig Érsekújváron áthaladva, sokkal lassabban. Leginkább azonban maga Érsekújvár érdeke, hogy a várost délről kerülje az R7-es gyorsforgalmi út, hiszen ipari parkja, vámhivatala, lakótelepei mind a város déli peremén találhatók.”

A várost északról elkerülő változat esetében az R7-es gyorsforgalmi útszakasz Tótmegyer és Bánkeszi érintésével haladna, ami azt jelenti, hogy sűrűbb lenne a térség gyorsforgalmi úthálózata, mint Németországban. Az úthálózat fejlesztése során fontos szempont, hogy minél több kistérség be legyen vonva a gazdaság vérkeringésébe, fogalmazott közleményében Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke.

Az Érsekújvárt délről elkerülő útszakasz terve 10 hónapon keresztül volt terítéken, többek között számos szakmai és civil társulás támogatásával. Ezzel szemben azonban a szlovák koalíció szerint a korábban elfogadott javaslat ellentétben áll az országos területrendezési tervbe foglaltakkal, figyelmen kívül hagyva az államigazgatás érdekeit – amely az Érsekújvárt északról elkerülő változatban érdekelt.

Az MKP gazdaságpolitikai alelnöke felkérte Érsek Árpád közlekedési minisztert, hogy vegye figyelembe a régióban élő mintegy 405 ezer ember alapvető érdekeit, továbbá minden egyéb műszaki, gazdasági, logisztikai megfontolást, és változtassa meg a hivatalos országos álláspontot.