Jubileumi évkönyv (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Hatvan évvel ezelőtt, 1956. október 1-jén nyitotta meg kapuit az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki Iskola. A tanulók az első félévet a városháza épületében kezdték, majd a történelmi Hont megye kisvárosának szélén épült intézménybe költöztek.

A szakközépiskola első igazgatója Makrai Miklós mérnök volt. A távolabbról érkező diákok kollégiumi ellátásban részesültek. A nappali tagozat mellett levelezői osztályok is működtek. 1968-től Danis Ferenc mérnök állt a tanintézmény élén.

Az 1976/78-as tanévben új fejezet kezdődött az iskola életében, amikor a főbejárat fölé a Mezőgazdasági Szaktanintézet, Ipolyság feliratú tábla került. Az oktatás ettől kezdve két nyelven zajlott a hároméves „Traktoros-gépesítői és állatgondozói” szakon.

Az 1978/79-es tanévben aztán az iskola érettségivel végződő „Növénytermesztés gépesítésének operátora” szakot nyitott, és ettől kezdve Ipolysági Középfokú Mezőgazdasági Szakintézetként (KMSZI) működött. 1983-ban „Közúti gépjárművek javítója, szerelője” névvel új szak nyílt. 1984-ben befejeződött az iskola átépítése, és átadták az új tornatermet is.

1991. október 10-én, pályázat útján Bugyi István mérnök került a tanintézmény élére, miután Danis Ferenc nyugdíjba vonult. A mezőgazdasági szakok iránti csökkenő érdeklődés miatt az igazgatóság a már meglévő szakok mellett új szakok bevezetését szorgalmazta. Ennek első jeleként a KMSZI mellett megnyílt a „Vállalkozó Iskola” is, majd a 2005/06-os tanévben a két iskola egyesítésével létrejött az Ipolysági Összevont Középiskola.

Kiállítás - 60 év fényében (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Kiállítás – 60 év fényében (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az új elvárásoknak megfelelően folyamatosan korszerűsítették az iskola szaktantermeit. 2011-ben a Nyitra Megyei Önkormányzat határozata alapján megszűnt a Gyerki Szakközépiskola, és diákjait, alkalmazottait, valamint az iskola által kínált szakokat az ipolysági intézményhez csatolták. Ezáltal fodrászszakkal is bővült a hároméves szakok sora. A 2013/14-es tanévben ismét új négyéves szak nyílt „Szolgáltatások és idegenforgalom” néven. A diákoknak a hároméves szakok elvégzése után ugyancsak lehetőségük nyílt az érettségi vizsga megszerzésére.

Október 21-én, a kerek évforduló megünneplésére, az elmúlt évek emlékei, eseményei, a küzdelmek és sikerek felidézésére gyűlt össze az emlékező közösség az iskola épületében. Bugyi István igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a hat évtized alatt a tanintézmény szilárd helyet vívott ki magának a déli régió iskolái és szakiskolái között. Köszönetet mondott az iskola eddigi igazgatóinak, tanárainak, tanítóinak, mestereinek, akik a diákoknak nemcsak a tudást és szakmai ismereteket adták át, hanem felelősségtudatra, becsületességre és emberségre is nevelték őket.

Ünnepség az iskola tornatermében, Bugyi István iskolaigazgató beszédet mond (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Ünnepség az iskola tornatermében, Bugyi István iskolaigazgató beszédet mond (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Kiváló, elismerést érdemlő munkájuk eredménye, hogy az iskola már hatvan éve sikeresen teljesíti küldetését, hiszen az elmúlt évek alatt 4500 szakember hagyta el az intézményt. Továbbviszik az iskola hagyományos rendezvényeit, több magyarországi iskolával, valamint a csehországi Bystrice nad Pernštejnem városának mezőgazdasági iskolájával tartanak kapcsolatot. 2015-től szakmai gyakorlatra az arra érdemes diákok, tanári kísérettel európai országokba látogatnak el, így jártak Németországban, Angliában és Portugáliában.

Az ünnepségre eljöttek a hajdani tanárok, alkalmazottak, diákok, iskolabarátok. Jelen volt az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztályának igazgatója, Prékop Mária, és a Nyitra Megye Önkormányzatának küldöttsége Milan Belica vezetésével. Ipolyság polgármestere Gregor István köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az iskola fontos szerepet képvisel a határ menti kisváros életében, hiszen színvonalas igényességgel gazdagítja a társadalmi életet a kultúra és a sport területén egyaránt. Az iskola diákjainak kultúrműsora, és a múltat felidéző diavetítés tarkította az ünnep perceit, majd kiállítás várta az érdeklődőket. Ebből az alkalomból megjelent az iskola Jubileumi évkönyve is, mely az elmúlt 60 év történetét tárja az olvasó elé.