(Fotó: pluska.sk)

Az önálló Szlovákia első köztársasági elnökének, Michal Kováčnak a halálával kapcsolatban mindhárom legfőbb közjogi méltóság megszólalt.

Andrej Kiska jelenlegi köztársasági elnök kijelentette, Kováč halálával a modern demokratikus szlovák állam első államfője távozott.
„Michal Kováč az 1993 és 1998 közti bonyolult időszak köztársasági elnöke volt, amikor könyörtelen és nyers küzdelem folyt Szlovákia belső jellegéért és a jövőjéért Európában és a világtérképen is. Kováč köztársasági elnök úr megállta a helyét ebben a küzdelemben, és tevékenységével segített Szlovákiának abban, hogy ne térjen le teljesen arról az útról, amely azután fokozatosan a szabad nemzetek és államok európai családjába vezetett bennünket. Neki is köszönhetően” – fogalmazott Kiska, aki szerint sajnálatos, de korunkra egyben jellemző is, hogy nem élhette meg az igazságszolgáltatást fia elhurcolásáért, amire annyira vágyott. Ugyanúgy, ahogy nem hozták helyre az első szlovák állam erkölcsi és anyagi igazságtalanságait a múlt évszázad kilencvenes éveiben.

Andrej Kiskával (Fotó: tvnoviny.sk)
Andrej Kiskával (Fotó: tvnoviny.sk)

Andrej Danko, a parlament elnöke úgy fogalmazott, Michal Kováč halála nagy veszteség Szlovákiának.

Robert Fico
kormányfő is sajnálattal fogadta a gyászhírt. „Kitűnőek voltak az emberi kapcsolataink – a szakmaiak meg a személyes kapcsolataink is” – jelentette ki a kormányfő, aki őszinte részvétét fejezte ki a családnak és a hozzátartozóknak.

Rudolf Schuster volt köztársasági elnök is sajnálattal nyilatkozott Michal Kováč halálhíréről. „Közelről ismertem, a parlament elnökeként én neveztem ki annak idején pénzügyminiszternek. És Kassán szerzett tudomást arról is, hogy elrabolták a fiát. Olyan pillanatok ezek, amelyekre jól emlékszem” – mondta Schuster.
Schuster szerint a szlovák parlament a mai napig nem birkózott meg Michal Kováč fiának elrablásával, pedig elég idő volt arra, hogy megmagyarázzák. „Ő maga mondta nekem, nem az a lényeg, hogy valakit megbüntessenek, hanem, hogy az emberek megtudják az igazságot. Én már mindegyikőjüknek megbocsátottam” – emlékezett Schuster Kováč szavaira.

Schusterral (Fotó: aktuality.sk)
Rudolf Schusterral (Fotó: aktuality.sk)

Ivan Gašparovič korábbi államfő szerint is jelentős szerepet játszott Michal Kováč Szlovákia történelmének első államfőjeként. A Szövetségi Gyűlés Képviselőházának elnökeként pedig hozzájárult a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság békés felosztásához. „Ha nem is voltak mindig megegyezőek a nézeteink, mindig megtaláltuk az utat, hogy találkozzunk és barátilag elbeszélgessünk. Legutoljára a kerek 85. születésnapján” – fűzte hozzá Gašparovič.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is szomorúságának adott hangot Michal Kováč halála kapcsán. „1989-től közelről figyelhettem a politikai karrierjét, láttam, hogyan változott, és vált az akkori rendszer jelentős ellenpólusává” – mondta Bugár.

Ivan Štefanec EP-képviselő szerint Michal Kováčnak is köszönhető, hogy Szlovákia ma az Európai Unió és a NATO tagja. „Michal Kováčra nemcsak az önálló Szlovákia első köztársasági elnökeként fogok emlékezni, hanem olyan emberként is, aki nem ijedt meg, és a kulcsfontosságú pillanatban a helyes oldalra állt” – jelentette ki az EP-képviselő.

Az SaS szerint Michal Kováč nem vetette magát alá Vladimír Mečiarnak. „Nagy csalódás volt mindazoknak, akik azt várták tőle, hogy mindenben aláveti magát az akkori kormányfő, Mečiar akaratának. De egyidejűleg kellemes meglepetés azoknak, akik a köztársasági elnöktől azt várták, hogy a nehéz pillanatokban az igazság oldalára áll, tekintet nélkül addigi politikai kötődéseire. A fiatal önálló Szlovákia polgárai így támaszra és a szokatlan bátorság példájára leltek Michal Kováčban” – fogalmaztak a liberálisok hozzáfűzve, okunk van hát arra, hogy büszkék legyünk Michal Kováčra, és megtartsuk őt emlékezetünkben.

Ján Budaj, az OĽaNO parlamenti képviselője úgy nyilatkozott a halálhír hallatán, „köszönöm, hogy bár a politika új és nehéz kihívásaira nem volt felkészülve, mint ahogy végeredményben az egész ország sem volt felkészülve rájuk, képes volt az eszére és a lelkiismeretére hallgatni. Végül államfőként szemtől szembe került a demokrácia és az állam rombolásával a kormányzó hatalom által. Ő azonban tisztességgel helytállt, köszönöm, Michal” – mondta az ellenzéki politikus.

A KDH szerint a Szlovákia demokratikus rendszerének megtartásáért folytatott küzdelem kulcsfontosságú pillanataiban Michal Kováč személyes és polgári bátorságról adott tanúbizonyságot, a rá és a családjára nehezedő példa nélkül álló nyomás ellenére. „Neki köszönhetően is sikerült a választások során legyőzni a mečiarizmust, így Szlovákia az Európai Unió és a NATO tagjává válhatott.” A KDH egyúttal nyugtalanságának is hangot adott amiatt, hogy azok, akik Szlovákiának és Michal Kováčnak ártottak, máig büntetlenek. „Mégpedig a mai kormánykoalícióban tömörülő pártoknak köszönhetően is. A KDH többször kezdeményezte az ún. mečiari amnesztiák hatályon kívül helyezését, és az ebbéli igyekezetünkről a jövőben sem mondunk le” – fűzte hozzá a KDH.
Ján Figeľ, a KDH volt elnöke és az EU jelenlegi vallásszabadságért felelős különmegbízottja szerint Michal Kováč a mečiarista kormányhatalom durva támadásai ellenére nem okozott csalódást. „Több más honfitársammal együtt hálás vagyok ezért neki” – mondta.

Az SDKÚ-DS szerint Kováč nem félt szembeszállni a rosszal, amikor hatalma csúcsán volt, és az a rossz sohasem bocsátotta meg ezt neki, sőt haláláig igyekezett megbosszulni őt. „Az önálló Szlovákia első köztársasági elnöke Michal Kováč a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelem szimbólumává vált Szlovákiában” – jelentette ki Milan Roman a parlamenten kívüli SDKÚ-DS első alelnöke.

Zvolenskýval (Fotó: teraz.sk)
Zvolenskýval (Fotó: teraz.sk)

Stanislav Zvolenský, a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke is osztozott a családtagok fájdalmában, és tisztelettel emlékezett az egykori államfő hivatali tevékenységére, és az utóbbi években bekövetkezett egészségi problémáinak elfogadásában tanúsított bátorságára.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke ugyancsak részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak. Mint mondta, Michal Kováč ott állt a szlovák államiság kialakulásának legfontosabb lépéseinél. „Megélte a diktatúrát, az elnyomást, a háborút. Miközben egy olyan generáció tagja volt, amely képes volt erős elszántságot mutatni, jelzéseket, hangulatokat továbbítani, amelyek azt sugallták, érdemes küzdeni a jobb jövőért” – fűzte hozzá az EP-elnöke.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint Michal Kováč igazi európai volt, aki megértette, hogy országa jövője szabad és demokratikus államként Európában rejlik. Juncker szerint Kováč nehéz időkben vezette az országot, s annak köszönhetően, hogy elszántan védelmezte a demokráciát meg a jogállamiságot, Szlovákiának sikerül visszatérnie az európai útra. „A legjobb módja annak, hogyan adózzunk emlékének, hogy hűek maradunk az üzenetéhez és folytatjuk a munkáját” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

Miloš Zeman cseh köztársasági elnök szerint Michal Kováč becsületes ember volt. „Kováč elnök úr nehéz és bizonytalan időben foglalta el a hivatalát, amikor a modern Szlovákia az útját kereste. Nemcsak bölcs államférfi volt, hanem mindenekelőtt mérhetetlen mennyiségű bátorságról tett bizonyságot. Képes volt szembeszállni a személyes támadásokkal, nem a könnyebb utat választotta, és nem adta fel” – fogalmazott Zeman, aki azt is kiemelte, hogy Kováč a csehek közeli barátja is volt. „Úgy vélem a mai Európában hiányzanak a hozzá mérhető nagyságú személyiségek. Nagyon szeretném, ha az elnök úr példaképévé válna a fiatal generációnak, és bízok benne, hogy az üzenete tovább él Szlovákia polgárainak a szívében” – fogalmazott a cseh államfő.

(Felvidék.ma/TASR)