(Fotó: TASR)

2017-ben csak 84 parlamenti munkanappal számol a képviselői grémium, amely jóváhagyta az ülések ütemtervét is.

A szlovák parlament első, hagyományos parlamenti ülése, munkanapja január 31-ére esik. A következők március 21-én, május 9-én, június 13-án, szeptember 5-én, október 10-én, valamint november 28-án startolnak. A legtöbb ülésnapot, összesen tizenkettőt, májusban, júniusban, szeptemberben és októberben töltik a képviselők a törvényhozó testületben.

Februárra 11, decemberre 9, márciusra 8, áprilisra 4, novemberre 3 és januárra mindössze 1 munkanap van tervezve. Júliusban és augusztusban, akárcsak az iskolákban, a parlamentben is nyári szünet lesz.

A parlament ülései általában keddi napokon kezdődnek, és többnyire reggel kilenc órától este hétig tartanak – kétórás ebédszünet beiktatásával. Pénteken a honatyák is „rövidnapoznak”, hiszen délután kettőkor befejezik a munkát. Hétfőnként a törvényhozás nem szokott ülésezni.

Természetesen az ütemterven kívül is tanácskozhatnak a képviselők, például akkor, ha legalább harminc honatya kezdeményezi azt a parlament elnökénél. Ez esetben a törvényhozás hét napon belül összeül.

Az idén már csak a költségvetés megvitatására gyűlnek össze november 22-én, melynek időtartama 15 tárgyalási napra van tervezve.

(Forrás: teraz.sk)