Fotó: hnonline.sk

Michal Kováč volt köztársasági elnök halálával újra fellángolt a hírhedt mečiari amnesztiák eltörlésével kapcsolatos vita. Amint arról portálunkon már hírt adtunk, Ján Budaj (OĽANO-NOVA) ellenzéki parlamenti képviselő jelezte, hogy újra megpróbálkozik az amnesztiák eltörlésével a szlovák törvényhozásban.

A szóban forgó amnesztiákat 1998-ban az akkor részleges államfői jogkörökkel rendelkező kormányfő, Vladimír Mečiar hirdette meg azokat a bűncselekményeket érintően, amelyek az akkori köztársasági elnök Michal Kováč fiának külföldre hurcolásával, illetve a népszavazás meghiúsításával voltak összefüggésben. Miroslav Číž, a Smer-SD képviselője szerint – bár azt állítja, maga is elítéli ezeket – jogilag lehetetlen a szóban forgó amnesztiákat eltörölni. A szlovák közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című hétvégi politikai vitaműsorában úgy fogalmazott: „ha nem akarjuk a jogállam alapelveit megsérteni, nem törölhetjük el az amnesztiákat”, mivel véleménye szerint a mečiari amnesztiák parlament általi eltörlése veszélyes precedens lehetne.

Hasonló véleményen van a parlament SNS-es alelnöke, Jaroslav Paška is, aki szerint a mečiari amnesztiákkal nem a politikusoknak kellene foglalkozniuk, hanem a jogászoknak. Véleménye szerint a parlament nem teljesítheti Andrej Kiska köztársasági elnök politikai követelményét, aki Michal Kováč temetésén arra szólította fel a parlamenti politikai elitet, hogy helyezze hatályon kívül a mečiari amnesztiákat. Paška inkább azonban az olyan jogi megoldást támogatná, „amely nem árt Szlovákiának”, a politikai megoldást inkább csak egyfajta gesztusként tudja elképzelni, például politikai deklaráció formájában.
Ján Budaj ellenzéki képviselő szerint azonban csak a parlament képes az alkotmánytörvények módosítására és elfogadására, amivel hatályon kívül helyezhetők lennének Mečiar amnesztiái. Budaj szerint „a parlamentnek nem kellene továbbra is gátolnia az igazságszolgáltatás menetét”.

Hasonlóképpen vélekedik az OKS elnöke, Ondrej Dostál is, aki szerint a megoldás a politikusok kezében van, a bíróságok már megtették a magukét. Mint mondta, az alkotmány jelenlegi formájában nem engedi, hogy az államfő eltörölje vagy megváltoztassa a már kihirdetett amnesztiákat. „Az amnesztiák eltörlése jogilag lehetséges, erkölcsi szempontból pedig szükségszerű” – fűzte hozzá Dostál.

Juraj Hrabko publicista szerint Kováč ügyét már lezárták, és a mečiari amnesztiák eltörlésének nincs értelme. Mint mondta, a kérdés megnyitása csupán szimbolikus és politikai jelentőségű, a valós áttörésük a jövőben pedig csak negatív jelentéssel bírna. „A Smer álláspontja, miszerint nem támogatják az amnesztiák eltörlését, már régóta ismert, és nem látok semmilyen olyan érvet, amellyel meg lehetne őket győzni a szavazás mellett. Azaz 90 szavazatot összeszedni szinte teljességgel lehetetlen” – jelentette ki Hrabko.

Robert Fico kormányfő a múltban többször is kijelentette, erkölcstelennek tartja a mečiari amnesztiákat, jogi szempontból azonban eltörölhetetlenek. „Lehetséges, hogy egyszer majd megteszi ezt valamelyik parlament, de ennek semmilyen jelentése a negatívon kívül nem lesz. Személy szerint úgy vélem, hogy nem kellene eltörölni azokat. Ez összhangban van az alkotmánybírósági döntéssel is” – fűzte hozzá Hrabko.

(Felvidék.ma/TASR, TABLET.TV)