A Madách Imre Irodalomi Napok résztvevői koszorúzással fejezték be a megemlékezést (Fotó: Pásztor Péter)

Madách Imre szellemisége, irodalmi és emberi értékei előtt tisztelegtek az október 7-én és 8-án megrendezett Madách Imre Irodalmi Napok szervezői és résztvevői. A hagyományokhoz hűen pénteken az alsósztregovai Madách-kastélyban tartották meg a koszorúzással egybekötött szakmai találkozót.

„Fiatalok,  Madách-kutatók és az olvasók évente összejövünk Alsósztregován, így ápolva a Madách-kultuszt” – mondta a megnyitón Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója. Mint hozzátette, az idei irodalmi napok központi témája a nyolcvan éve a kastélyparkban felállított Madách-síremlék története, valamint az utóbbi években született, Madáchról szóló irodalom bemutatása.

Bukovszky László, a Szlovák Köztársaság kisebbségi kormánybiztosa a megnyitón hangsúlyozta, a szlovákiai magyarság egyik tartalommal megtöltött, értékeket képviselő irodalmi központjaként tekinthetünk a Madách-kastélyra.

Az előadók mellett az eseményen jelen volt többek között Nagy László, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa, Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere és Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

A szakmai találkozó első előadója Praznovszky Mihály volt, aki könyvszemléjében az elmúlt öt esztendő Madách-irodalmát foglalta össze. Összegzésében szerepeltek az újra kiadott Madách-kötetek, fordítások, valamint a filológiai kötetek is. Mint elhangzott, Madách művei beszerezhetőek, olvashatóak, ma is van olvasóközönségük. A fordításokkal kapcsolatban kifejtette, Az ember tragédiája 33 nyelven olvasható. Napjainkban a legjelentősebb magyar drámaként tekintünk Madách tragédiájára – jelezte a kutató.

Mázi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ munkatársa a nyolcvan éve felállított Madách-sírhely történetét vázolta fel. Már a századfordulót követően szerettek volna méltó síremléket állítani Madáchnak, ezt nagyrészt a trianoni országszakadás állította meg. Majd a harmincas évek elején újra felmerült a síremlék megépítésének a gondolata. Többedik próbálkozásként Horánszky Lajosnak, a Kisfaludy Társaság tagjának kezdeményezésére, a társaság és mások hathatós támogatásával 1934-ben elfogadták a síremlék tervét. Még ugyanebben az évben exhumálták a költő és családtagjainak a maradványait, s a kastélyparkban helyezték örök nyugalomra. A most is látható síremléket Rigele Alajos szobrászművész tervezte, és 1936. december 19-én állították fel a parkban.

A síremlék történetét egy kis kiadványban is összefoglalták. A „… lelkem felfelé tör … Madách Imre síremléke” címet viselő kiadványt Alsósztregován mutatták be.

Az irodalmi napok harmadik előadásaként a nemrég elindított „… mennyi szellem, mennyi őserő…” című háromnyelvű honlapot mutatták be. Babus Antal, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és  Információs Központ osztályvezetője ismertette a honlap keletkezését és annak tartalmát.

Az eseményen jelen voltak az ipolysági Szondy György Gimnázium diákjai is. A fiatalok nem csupán hallgatói voltak a rendezvénynek, hanem szemelvényeket is felolvastak az egyes művekből, valamint szavaltak, ezzel téve sokszínűbbé a szakmai találkozót. Az előadások között Herencsár Viktória cimbalomművész kápráztatta el játékával a hallgatóságot.

A rendezvény vendégei délután a kastélyparkban található síremléknél tisztelegtek Madách Imre emléke előtt. „Az emlékezés nemcsak a múlt, Madách nagyságának a megidézésére ad lehetőséget, hanem az alkotó gondos jelen, s az ebből fakadó reményteljes jövő közös átélésére is” – fogalmazott emlékbeszédében Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Beszédében kitért arra is, hogy a drámaíró szellemi hagyatéka összefogja és összeköti a nemzetrészeket és a nemzeteket is.  Mint megjegyezte: a tragédia nemcsak a színpadon él, hanem a nézőtéren szintén, ez az együttélés a kultúra.

Az emlékbeszédet követően a felvidéki és magyarországi intézmények és szervezetek vezetői a tisztelet koszorúit helyezték el Madách síremlékénél.

Szombaton, október 8-án Csesztvén folytatódott a rendezvénysorozat. A művelődési házban az MTA Könyvtár és Információs Központ e-könyvtár digitális gyűjteményét mutatta be Babus Antal, valamint Mázi Béla. A Madách Imre-emlékháznál Gréczy Zsoldos Enikőnek, a Palócföld folyóirat főszerkesztőjének ünnepi beszédével, majd koszorúzással ért véget a XII. Madách Imre Irodalmi Napok rendezvénysorozata.

 

01 Az alsósztregovai Madách-kastély.jpg02 Herencsár Viktória cimbalom művész virtuózitásával kápráztatta el a hallgatóságot.jpg03 Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója köszönti a résztvevőket jpg.jpg04 Dušan Mališ, Alsósztregova polgármestere is köszöntőt mondott .jpg05 Az ipolysági Szondy György Gimnázium küldöttségének egy része .jpg05 Ünnepi beszédet mondott Bukovszky László, a Szlovák Köztársaság kisebbségi kormánybiztosa.jpg06 Praznovszky Mihály a közelmúlt Madách irodalmát foglalta össze.jpg08 Az ipolysági diákok részleteke olvastak fel a művekből a szakmai találkozón.jpg09 A Madách Imre Irodalmi Napok résztvevői a Madách-kastélyban.jpg10 Jarabik Gabriella és Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.jpg11 Kötetbevezető egy ipolysági diák tolmácsolásában.jpg12 Újabb részlet.jpg13 A Madách-síremlék története  Mázi Béla előadásában.jpg14 ... mennyi szellem, mennyi őserő ... honlap bemutatása.jpg15 Babus Antal mutatta be a honlapot.jpg16 Műrészletek felolvasása.jpg17  Szemelvények ipolysági diákoktól .jpg18 Harmonikaszó a síremlék előtt.jpg19 Madách részletek felolvasása a síremléknél.jpg20 Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója mondtott emlékbeszédet a síreméknél .jpg21 A megemlékezők egy része a síremléknél.jpg22 Intézmények és szervezetek képviselői koszorúztak .jpg23 Az emlékezés és tisztelet koszorúi a Madách-síremlék előtt.jpg24 ... lelkem felfelé tör....jpg