(Fotó: TASR archívum)

Engem az elismerés nem érdekel. Egy azonban nem változik: Mečiar idejében haladtunk a legnagyobb tempóban, és az ország ekkor volt az összes közép-európai állam közül a legjobb állapotban – jelentette ki Vladimír Mečiar a Mladá Fronta Dnes c. cseh lapnak.

A volt háromszoros kormányfő a lap vele készült beszélgetése során Csehszlovákia felbomlásáról, kormányfői időszakairól, de Európa jelenlegi problémáiról is beszélt.

„Nézzék, egy szlovák vagyok, aki a 4. századtól a legtöbbet tette Szlovákiáért, és az egyetlen, aki ez alatt az idő alatt önálló államot hozott létre. Az elismerés nem fontos, csak az a fontos, hogy az unokák tiszteljék a nagyszüleiket, a többiek meg gondoljanak, amit akarnak” – jelentette ki a cseh lapnak a ma 74 éves volt kormányfő.

Bár nyugdíjas éveit tölti, és emellett juhtenyésztéssel és szilvatermesztéssel is foglalkozik, a hazai és csehországi politikai történésekre azért odafigyel. Pozitívan értékeli például Miloš Zeman jelenlegi cseh államfő politikáját.

„Most kristályosodik Csehország viszonya az Európai Unióhoz. Figyelem, ahogy Zeman elnök megnyitja azokat a piacokat, amelyeket Havel lezárt, azaz az oroszt és a kínait. Keleten van a pénz és a kereslet, hatalmas beruházások és érdeklődés Európa irányába. Nem lehet őket figyelmen kívül hagyni, és szervilisen viselkedni például ezáltal Amerika felé. Hiszen az amerikaiak is kereskednek velük” – jegyezte meg Mečiar, aki hatalmas problémának tartana Szlovákia számára egy háborút vagy egy járványt, a migránsválságot azonban nem.

„A kilencvenes években is menekültek a háború elől az emberek Jugoszláviából, semmi új tehát a nap alatt” – véli Mečiar, hozzáfűzve, Szlovákiában 13 nemzetiség él, és szlovákok is élnek külföldön. „Meg kell ezzel barátkozni” – mondta.

Csehszlovákia sikeres és békés feloszlása Mečiar szerint két embernek köszönhető, neki és az akkori cseh kormányfőnek, Václav Klausnak. „Igaz, bonyolult és hosszadalmas tárgyalások voltak. Eredetileg meg akartuk tartani a szövetséget, de rájöttünk, hogy ez lehetetlen lesz, sok ember és politikus ellenezte ugyanis ezt akkor. Azt beszélték, hogy polgárháború lesz, mint Jugoszláviában, hogy a cseh korona 30 szlovák korona lesz, mindez hozzájárult az ország felbomlásához” – emlékezett Mečiar.

„Václav Klaus akkoriban azt mondta nekem, nyugodtan feloszthatja az országot, a törvény megengedi ezt, és senkitől sem kell engedélyt kérnie. Meg azt is mondta, ha Szlovákiában gond lenne ezzel, akkor hirdessünk népszavazást róla” – fűzte hozzá Mečiar. Ha azonban Szlovákia egyoldalúan népszavazást hirdetett volna, hivatalosan is azzá az állammá vált volna, amelyik az elszakadást akarta. Ilyen esetben az fenyegetett volna, hogy a teljes szövetségi vagyon Csehországban marad. Ezért lett végül az ország mindkét fél akaratának megfelelően szétválasztva.

Mečiar ezzel összefüggésben megemlítette, hogy jelenleg Szlovákia és Csehország kapcsolatai olyan szintűek, hogy például szolgálhatnak az egész Európai Unió számára.

(Felvidék.ma/TASR)