Balról jobbra: Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója, Csielung Tuan, Kína budapesti nagykövete, Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter és Molnár Attila, Komárom polgármestere (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A mai napon megerősítést nyert a nyár folyamán felröppent hír, mely szerint az elektromos autóbuszok világszerte legnagyobb gyártója, a kínai BYD összeszerelő üzemet létesít Dél-Komáromban.

Október tizedikén Budapesten, a külgazdasági és külügyminisztérium sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentették, hogy a kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai, elektromos buszokat gyártó üzemét Komáromban, amelyhez a magyar kormány 925 millió forint támogatást ad. A sajtótájékoztatón jelen volt Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója, Csielung Tuan, Kína budapesti nagykövete, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Molnár Attila, Komárom polgármestere.

Évi 200 buszt gyártanak majd, közel 300 új munkahelyet teremtve

A világ legnagyobb elektromos autóbuszokat gyártó vállalata, a kínai BYD már régóta tervezte a gyár megépítését Komáromban, amely a cég első európai üzeme lesz. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a termelés várhatóan már a jövő év elején beindul, az első időszakban évi kétszáz autóbuszt gyártanak. A beruházással két fordulóban összesen háromszáz új munkahelyet teremt a világ első számú elektromos buszokat gyártó vállalata – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.

A legmodernebb technológiával dolgoznak majd

Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szerint a dízelüzemű járművek ideje előbb-utóbb lejár, ezért a BYD Komáromban modern technológiával környezetkímélő járműveket gyártó egységet kíván létrehozni. Az új üzemben lesz a legmodernebb technológiákat alkalmazó festőműhely, kutatóközpont és tesztközpont is.

A szempontok, amelyek miatt Dél-Komáromot választották

Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója elmondta, milyen szempontok szerint választották Komáromot az összességében 20 millió euró értékű, első európai összeszerelő központ helyszínéül. Kiderült, fontos szempont volt Magyarország és Komárom központi elhelyezkedése, a buszgyártáshoz kapcsolódó mérnöki tudás és tapasztalat, valamint a magyar kormány gazdasági növekedést támogató intézkedései. Mivel Magyarország komoly múlttal rendelkezik a buszgyártás terén, ezzel a beruházással is szeretnék hozzásegíteni ahhoz, hogy éllovas legyen az elektromos meghajtású buszok gyártásában – mondta az ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón.

A leghűségesebb cég

Molnár Attila, Komárom polgármestere kiemelte a BYD azon érdemét, hogy a Nokia-gyár bezárását követően is Magyarországon maradt, mint beszállító. Ezért akár elnyerhetné a “leghűségesebb cég” díját is – fogalmazott Molnár Attila, aki hangsúlyozta, hogy a mostani beruházás mérföldkő a város életében. És tegyük hozzá: a beruházás nemcsak Dél-Komáromnak, hanem az Észak-Komáromban és környékén élőknek is kiemelten fontos lehet a munkahelyteremtés szempontjából.

A vállalatról

A BYD-t, amely napjainkban közel 180 ezer alkalmazottat foglalkoztat, Wang Chuanfu alapította 1995-ben. A cégcsoport elsősorban újratölthető akkumulátorokat, számítógépeket és számítógép-alkatrészeket állít elő. Ezeken kívül belsőégésű motorral szerelt autókat, elektromos autókat és buszokat, valamint elektromos kerékpárokat is gyártanak. Továbbá jelentős beruházásokkal rendelkeznek a megújuló energia és a LED technológia területén.

(Felvidék.ma/MTI)