A nyertes gyerekek nem önmaguknak, hanem közösségüknek nyerik meg a 100 ezer forint értékű nyereményt (Kép: petofiprogram.hu)

A Nemzetpolitikai Államtitkárság idén negyedik alkalommal is meghirdeti a Miénk a város! játékot. A játékban 6–10 éves óvodások és kisiskolások jelentkezését várják. A gyerekek négy héten keresztül mutathatják meg tehetségüket a feladatok megoldásával.

A legkitartóbb, legszorgalmasabb játékosok közül az első ötven, legtöbb pontot összegyűjtő kisgyermek 100-100 ezer forint értékű Csodasarkot nyer intézményének. A Csodasarok fejlesztő játékokat, gyermekkönyveket tartalmaz. Idén a játék 2016. október 13-án indul, 2016. november 10-én zárul.

Három évvel ezelőtt a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság első alkalommal a Miénk a város! játékot.

“Játékunk kapcsolódott ahhoz a célunkhoz, hogy megtaláljuk és segítsük azokat, akik egy-egy közösség motorjai lehetnek, hatásukra a közösségben az összetartozás, egymás segítése, a magyarsághoz való tartozás erősödhet. Ehhez kapcsolódóan játékra hívtuk a gyerekeket. Szerettük volna megmutatni, hogy egy közösségben a közösség valamennyi tagja saját tehetségével hozzá tud járulni annak a közösségnek a jólétéhez.
Minden évben a korábbi tematikus évek legsikeresebb elemeit is továbbvisszük. Játékunkkal az 5-10 éves óvodások és kisiskolások mutatnak immár 4. éve példát a felnőtteknek. Az évente több mint 2000 gyermek esetében azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek egész kicsiként kitartóan oldják meg a feladatokat: rajzolnak, gyurmáznak, fogalmazást írnak, és mindezt nem önmagukért, hanem közösségükért örömmel és büszkén teszik. A nyertes gyerekek ugyanis nem önmaguknak, hanem közösségüknek nyerik meg a 100 ezer forint értékű nyereményt” – áll a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében.

A játék ITT érhető el.

2012 óta a Nemzetpolitikai Államtitkárság minden évben tematikus évet hirdet. 2012-ben az óvodások, 2013-ban a kisiskolások, 2014-ben a felsősök, 2015-ben a szakképzős diákok, 2016-ban a fiatal vállalkozók kerültek programjaink középpontjába. Valamennyi program célja, hogy olyan eszközöket nyújtsanak a külhoni magyar közösségeknek, amelyek segítségével a külhoni magyarság gyarapodhat, szülőföldjén boldogulhat.