A leleplezés pillanata (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ipolysági köztemető nemrég kialakított új részén a meg nem született gyermekeknek állítottak emléktáblát. Az ünnepélyes felavatásra október 30-án került sor.

A vasárnap délutáni emléktábla-avatáson Gerhard Glazer Opitz, ipolysági római katolikus esperesplébános mondott beszédet. Prédikációjában kiemelte az élet tiszteletének fontosságát, valamint a fogantatás szentségét. Ezt követően szentelte meg az emléktáblát.

Az emléktábla- avatáson Gerhard Glazer Opitz, ipolysági római katolikus esperesplébános mondott beszédet (Fotó: Pásztor Péter)
Az emléktábla-avatáson Gerhard Glazer Opitz (középen), ipolysági római katolikus esperesplébános mondott beszédet (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az emléktábla-állítás magánkezdeményezésre, néhány édesanya összefogásával valósult meg. Az anyagi hátteret nagyrészt magánszemélyek adakozásából teremtették meg. Emellett többek között a városi hivatal, illetve az emléktáblát elkészítő cég is támogatta a kezdeményezést.

„A célunk elsősorban az volt, hogy Ipolyságon is méltó emléket állítsunk a meg nem született gyermekeknek. Fontos, hogy ne feledkezzünk el róluk, ők is megérdemlik azt, hogy emlékezzünk rájuk. Ezt szolgálja a most felavatott emléktábla” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Pleva Beáta, az egyik kezdeményező. Hozzátette, segíteni akarják mindazon anyákat, akik valamely oknál fogva elveszítették magzatukat, remélve, hogy az emlékhely enyhítheti a gyászukat.

Sokan vettek részt az eseményen (Fotó: Pásztor Péter)
Sokan vettek részt az eseményen (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az emlékhellyel kapcsolatban Pleva Beáta megjegyezte: „Harcolunk a gyermekekért. Lehet, hogy éppen ennek a helynek a meglátogatását követően dönt az édesanya gyermeke megszülése mellett. Ezért fontosak az ilyen helyek.”

Többen gyertyát is gyújtottak a meg nem született gyermekek emlékművénél (Fotó: Pásztor Péter)
Többen gyertyát is gyújtottak a meg nem született gyermekek emléktáblájánál (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A rövid, ám meghitt esemény végén a jelenlévők gyertyagyújtással emlékeztek meg a spontán, vagy művi vetélés következtében elveszített magzatokról.