Ha ő nem, akkor senki. Ha ő, aki egy rántással kihúzta a talajt az állampolgársági ellentörvénnyel szemben évek óta keservesen küzdő jogászok, szakemberek, civilek alól, aki fél mondattal szembe tudott köpni egy egész nemzetrészt, ha ő nem lesz idén Szlovákiában az év magyarja (BB után persze), akkor senki.

Rubovszky György képviselő, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnöke ugyanis – Tarzanként hatolva át a két ország pozitív csendjén – Robert Fico seregének magyarul társalgó markotányosai közé csapott fel. Akkor, amikor: a KDNP képviselőjeként, a bizottság elnökeként Robert Fico állampolgársági ellentörvénye mellett érvelt. Mondván: az nem magyarellenes „dolog”. Így.

A KDNP-s Rubovszky György az Igazságügyi bizottság október 10-i ülésén Szávay Istvánnak a plénum előtt napirend után elmondott szavaira reagálva – amely az Orbán Viktor és Robert Fico között szövődő barátságra rámutatva kérte számon az állampolgársági törvény okozta visszásságok rendezetlenségét – vette védelmébe Fico 2011-es bosszútörvényét.

Mégpedig olyan formában, amitől minden jóérzésű ember gyomra azonnal és gyógyíthatatlanul felfordul. Háromszor. Rubovszky György azzal „érvelt” ugyanis, hogy a szlovák állampolgárságtól megfosztottak között a legkevesebben a magyarok voltak, így aztán „nem arról van szó, hogy ez egy kizárólag magyarellenes dolog”.

https://youtu.be/uyTf7Pm6gMY

És ezzel a képviselő úr sokak sok éves munkáját semmisítette meg egyetlen szempillantás alatt. Innentől kezdve ugyanis a szlovák bíróságokat (az alkotmánybíróságot is beleértve) és nemzetközi fórumokat végigharcolók minden küzdelme a röhej kategóriába került a szlovák (és európai) térfélen. Már miért is venné őket, illetve panaszukat bárki is komolyan, ha az úgymond „sértett” fél, vagyis a magyar parlament képviselője, egyik igazságügyi főmuftija kiállítja a menlevelet Fico törvényének és nyugtázza, hogy az nem magyarellenes. Ezért valóban jár a Fehér Kettős Kereszt Rendje…

A magyar Országgyűlés Igazságügyi bizottsága innentől kezdve legfeljebb orwelli értelemben szól az igazságról. Legalábbis addig, míg Rubovszky György az elnöke. Aki egyébként (legalább) egyszer már bizonyította, hogy a hallgatással sokkal többre menne, mint a megszólalással. Tegnap ismét elégtelenre vizsgázott ebből a fontos politikai diszciplínából…