Az őszi időszakban emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről. Rendbe tesszük a sírokat, virágokat, koszorúkat helyezünk el rajtuk és mécseseket gyújtunk. De pontosan miért is éppen ilyenkor tesszük ezt? A reformáció emléknapja, halottak napja, mindenszentek…
Napjainkban sokan helytelenül tudják, hogy mely ünnepnapjainkkor mire is emlékezünk. Október 31-e mára sokak számára a kelta kultúrából elterjedt halloween-t jelenti, mely elsősorban az angolszász országok hagyománya. Ekkor ünnepelték a kelták halálistenüket, Crom Cruach-et. Úgy hitték, hogy ezen az éjszakán az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az ünnep valódi neve samhain (gael nyelven novembert jelent), mely a május elsejei beltane (gael nyelven májust jelent és május 1-jét is) ünnepnap párja, amikor az év naposabb időszakát ünnepelték. A boszorkányok és démonok ünnepe elkezdett összemosódni a római hagyományokkal, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-szigetek nagy részét. A pogány kelta hagyományokat átültették saját hitrendszerükbe, azok betiltása helyett. A halloween mai formája különböző hagyományok ünnepnapjainak az egyvelege. A kelta samhain, a római Pomona ünnep, melyet a gyümölcsfákért és a kertek istennőéért tartottak, a Parentalia, amit a holtak tiszteletére rendeztek és a Lemuralia, amikor az ókori rómaiak ördögűzést hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rossz szellemeit házaikból. Nálunk hivatalosan nincs halloween, de előszeretettel rendeznek ilyen rendezvényeket horrorisztikus felhangjuk miatt. Legjelentősebb jelképe a kifaragott töklámpás.
A reformáció ünnepnapja
A protestáns egyházban október 31-e a reformáció ünnepnapja, amely napon a hagyomány szerint 1517-ben Luther Márton kifüggesztette 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. A 95 tétel olyan fontos témákat érint, mint a bűnbánat és a bűnbocsánat. Eleinte különböző napokkal kapcsolták össze, például Luther Márton születésnapjával (november 10.) vagy halálának időpontjával (február 18.). 1617-ben a II. János György választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte október 10-e megünneplését, mint a protestáns reformáció kezdőpontját. Ezt követően más evangélikus egyház is kezdte megünnepelni az adott napot. A protestáns kifejezés a protestálás kifejezésből ered.
Luther Márton tételei, melyekkel a pápaság túlkapásai ellen is tiltakozik, elsöprő erejű tetszést arattak. Ekkor alakult ki a kereszténység protestáns ága. Magyarországon nagy hagyománya van ennek a napnak. 1939 óta Magyarországon kerül megrendezésre az Országos Protestáns Napok ünnepségsorozat. A legtöbb protestáns gyülekezet ilyenkor ünnepi istentiszteletet tart. A protestáns vallás elterjedésében nagy szerepe volt annak, hogy magyarul prédikáltak a reformátorok és a Bibliát is lefordították. A legismertebb protestáns egyházak az evangélikus és a református egyház.
Mindenszentek napja
November 1-jén van mindenszentek napja. Kialakulása a 7. századra tehető (az előzőkben írt kelta hagyományok beépülése által), amikor is kezdett elterjedni, hogy ünnepet tartsanak valamennyi katolikus szent tiszteletére. Mindenszentek napja 741-ben jelent meg először, III. Gergely pápa idején, aki a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává szentelte. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben, amikor november 1-jét az üdvözült lelkek emléknapjává nyilvánította. Az egyháztan szerint a megdicsőült Egyház ünnepnapja, amikor a még élők a küzdő egyházat, a halottak és tisztítótűzben bűnhődők a szenvedő egyházat és az üdvözültek a diadalmas egyházat képviselik. November 1-je a római katolikusoknál főünnep. A dátumot a görög katolikusok is átvették. A keleti egyházban már 380 óta megemlékeznek az összes vértanúról, különböző dátumokon.
Az ortodox kereszténységben a pünkösdöt követő első vasárnapkor emlékeznek meg a szentekről.
A reformátusoknál sem a mindenszentek, sem a halottak napja nem egyházi ünnep. Helytelenítik a katolikusok halotti kultuszát és a szenteket sem ismerik el. Az evangélikusok csak a halottak napját tartják meg és bár elismerik a szenteket, a mindenszenteket nem ünneplik. Világszerte szenteltek templomokat mindenszentek tiszteletére is, például a Dunaszerdahelytől 12 km-re fekvő Baka községben az 1767 és 1770 között újraépített római katolikus templomot. Ilyen templomok még a felsőszemerédi, a kelenyei, a lukanényei, a magasmajtényi, vagy az ipolyvecei templomok is.
A Felvidék lakossága eredetileg katolikus volt. A reformáció terjedésével, melyhez a husziták nagyban hozzájárultak, érvényesült a „cuius regio eius religio” elv. Az alattvaló a földesúr vallását követte, s így sok helyen a lakosság a kényszerítő körülmények hatása alatt vallását egyre változtatta. Eredeti katolikus vallásukat csak azok a községek tudták megtartani, ahol az állam volt a földesúr, vagy azok, amelyek királyi birtokot képeztek. Ilyen változást hirdet többek között a zsolnai templom emléktáblája. Hasonlót sok száz felvidéki községről jegyzett fel a történelem. (Vallási viszonyok Felvidéken című írásból.)
Halottak napja
A halottak napja, azaz november másodika keresztény ünnep, melyet az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért tartanak. A rómaiak elhunyt őseikre istenként és félistenként tekintettek. Az egyházban először 998-ban ünnepelték önálló ünnepként, a mindenszentek utáni napon, hogy megemlékezzenek elhunyt hívőikről is. Az ünnep a 14. században vált hivatalossá. A halottak napján mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedből áll, Jézus öt sebének emlékezetére. Az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás purgatóriumbeli (tisztítótűz) szenvedéseik enyhítéséért.
Térségünkben a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává. Vallástól, hittől és felekezetektől függetlenül az emberek nagy százaléka gyertyát gyújt, megemlékezik szeretteiről, összejön a családdal és nosztalgikusan felidézik az eltávozottakkal töltött időt. Bármiben is hiszünk, bármilyen templomba is járunk, akiket elveszítettünk, azokat magunkban tartjuk életben, a velük kapcsolatban dédelgetett emlékeinkkel.
