(Fotó: nyugat.hu)

Egy újabb átgondolatlan és végrehajthatatlan törvényre hívta fel a figyelmet Jana Kiššová (SaS) képviselő csütörtöki parlamenti sajtótájékoztatóján. Felszólította Solymos László minisztert, hogy gyorsított menetben helyezze hatályon kívül az új, hulladékgazdálkodásról szóló törvényt.

Az új törvény idén júliusban lépett hatályba, és a képviselő asszony szerint rögtön el is bukott, mivel egyes rendelkezései a gyakorlatban végrehajthatatlanok, ezért volna szükség a törvény felfüggesztésére, addig, míg az ominózus rendelkezéseket ki nem javítják.

Jana Kiššová szerint júliustól a törvény mintegy 560 ezer, Szlovákiában működő jogi személyre ró új kötelezettségeket. A törvény alapján szerinte ugyanis mindazok csomagolóanyag-gyártónak minősülnek, akik bármilyen csomagolt árut hoznak be külföldről, illetve azok is, akik saját terméküket csomagolják és értékesítik. Az SaS szerint a törvény a nem csomagolóanyag-gyártók kategóriájába tartozókat is érinti, például akik tevékenységükhöz valamilyen szórólapot, vagy más nyomdai terméket nyomtatnak.

A párt szerint mind a két csoportra új kötelességek hárulnak. Regisztrálniuk kell a minisztériumban, szerződést kell kötniük valamilyen hulladékgazdálkodó vállalattal, és közülük sokaknak havi kimutatást és jelentést kell készíteniük, hogy mennyi szemetet produkáltak.

Más szóval, a vállalkozók július 1-től egy újabb bürokratikus és egyben pénzbeszedő gépezetet kaptak a nyakukba. Ezek az újdonságok azért is kivitelezhetetlenek, mert az 560 ezer feltételezett alanynak csupán 11 hulladékkezelő cég áll rendelkezésére.

Természetesen a kötelességek elmulasztását a törvény büntetéssel fenyegeti. Például a regisztráció elmulasztásáért a büntetés 1 200 és 120 ezer euró között mozoghat.

Anna Zemanová (SaS) képviselő szerint a törvény minden jogi személyre vonatkozik, nem csak a vállalkozásokra, hanem a költségvetési és más szervezetekre is, mint például az iskolákra, a civilszervezetekre, de ugyanúgy a közigazgatás szervezeteire is. Tehát a minisztériumokra is, mert ugye, minden szervezet – amely valamilyen propaganda-nyomtatványt legyártat, amely aztán a hulladékba kerül – regisztrációköteles. A képviselőnő ellenőrizte, de nem találta a minisztérium regisztrációját, tehát a törvényt javasló intézmény sem tartja be a saját törvényét.

Jana Kiššová, mint a parlament gazdasági bizottságának elnöke konzultációra hívta Solymos minisztert. Az ülés időpontjában is megegyeztek, ám a miniszter később lemondta a részvételét.

Jana Kiššová és Anna Zemanová mindenképpen szeretne módosító javaslatokat benyújtani a törvényhez, hogy legalább a büntetőszankciók elkerülhetők legyenek addig is, míg a törvényben lévő indokolatlan értelmetlenségek nem kerülnek tisztázásra.

(Forrás: TASR)