Boros Venom Gábor és Marsalkó Dávid (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Pozsonyban november 18-án este nagysikerű koncertet adott a magyarországi Fonogram díjas Halott Pénz zenekar. A Felvidéken már több helyszínen felléptek, és a közönség mindenütt nagy szeretettel és rajongással fogadta a hét zenészből álló együttest. Nem volt ez másképpen Pozsonyban sem.

A Felvidék.ma a koncert előtt, a hangpróba után készített interjút Marsalkó Dáviddal, az együttes frontemberével és Boros Gáborral, a zenekar DJ-ével.

2016-ban a Petőfi Zenei Díj öt kategóriájában kaptatok jelölést, amelyekből hármat meg is nyertetek. Az év dala, az év együttese és az év videoklipje kategóriában győztetek. Melyik díjra vagytok a legbüszkébbek?

Dávid: Nehéz választani, mert mind a három nagyon fontos a zenekar életében. Azt gondolom elég nagy szó, hogy három díjat el tudtunk hozni. Együtt vagyunk mind a háromra büszkék, mert az egyik az szakmai jellegű döntés volt, amit zsűri ítélt oda, az év dalát pedig a közönség szavazata alapján kaptuk meg, ami nagyon szuper érzés, különösen fontos visszajelzés.

2004 óta írsz dalokat, a siker azonban három éve kopogtatott be hozzátok. Azóta viszont több ezer fős létesítmények telnek meg a rajongóitokkal egy-egy koncert során. Minek köszönhető a sikeretek?

Dávid: Nagyon összetett dolog valóban, egy hosszú folyamat volt, míg eljutott a zenekar oda, ahol most tart. Az utolsó három év már elég komoly sikereket hozott, de előtte ugyancsak érződött, hogy van lehetőség bennünk. Sokáig egyedül voltam, 2013-ban a „Szólj anyunak, hogy a városban vagyok” című albumtól alakult át az egész Halott Pénz egy zenekarrá. Előtte volt már egy-két dal, ami felkeltette az érdeklődést, de az, hogy zenekarrá váltunk, sokat dobott az előadásunkon, a koncertek színvonalán és úgy egészében a dalok hangulatán. Nagyon jó érzés, hogy idáig eljutottunk.

Befutottatok. Mit gondoltok, meddig tart ez a sikerszéria?

Gábor: Nagyon nehéz megmondani, mert a zeneiparban biztos receptek se külföldön, se Magyarországon nincsenek. Amit meg tudunk tenni az, hogy tiszta erővel dolgozunk az élő fellépéseken, a videoklipeken, a dalokon, az albumokon. Mindig mindenki beleteszi azt a maximális energiát a munkába, amit csak tud. Folyton igyekszünk valami újat nyújtani a koncerteken, új dalokat veszünk fel a repertoárba, a nagy koncertekre vendégeket hívunk. Új vizualitást hozunk, megpróbálunk a lehető legjobb hangtechnikával a színpadra állni. Ezek hozzájárulnak, hogy mindig valami pluszt adjunk a közönségnek, és így aki egyszer már volt Halott Pénz koncerten, a következőn rendszerint valami újat kap.

Hogyan tudtok megújulni, többet, színesebbet, vonzóbbat adni a közönségnek?

Dávid: Próbálunk folyamatosan fejlődni. Változtatni a struktúrán, hogy miként épüljön fel egy koncert, de nyilván a dalokból indul ki minden. Tehát próbálunk mindig egy kis meglepetést szerezni a hallgatóknak. Kísérletezünk a különböző zenei világokkal és igyekszünk frissek maradni. Ez szintén egy összetett dolog, én remélem, hogy sokáig tudjuk még ezt csinálni.

Kulisszatitkok is érdekelnek bennünket. Hogyan készülsz egy-egy koncertre?

Gábor: Van egy próba időszak valamennyi koncert előtt, amikor a terembe vonulunk vissza. Összerakjuk a dalokat, amelyeket játszani akarunk, kiválasztjuk a dalok sorrendjét és többször végigjátsszuk az egész repertoárt, hogy lássuk, érezzük a dalok milyen hatást váltanak ki, ha egymás után következnek. Ezután jönnek a koncertek, az utazások. Állandóan próbálunk ráhangolódni a fellépésre. A koncert előtt mindig van egy hosszabb beállás, amikor minden technikai elemet leellenőrzünk és kicsiszoljuk az adott klubba, helyszínre a legtökéletesebb hangzást, ezután pedig igyekszünk a legjobb energiával felmenni a színpadra.

A Felvidéken, több helyszínen bemutatkoztatok. Pozsonyban most először. Mitől másabb ez a mai este?

Dávid: Hát ezt igazából majd a koncert után tudom megválaszolni. Mindig van egyfajta izgalom egy olyan koncerten, ahol először lépünk fel. Pozsonyban először járunk, ezt ahhoz tudnám hasonlítani, olyan, mint egy első randi. Nem tudjuk, hogy mire számíthatunk, hogy a közönség mennyire ismer itt minket. Bízom benne, hogy jó hangulatban telik el a koncert és tényleg ez egy első randi lesz a Halott Pénz és Pozsony között, és persze mindenki elégedetten távozik.

Egyénileg jártatok már itt? Megnéztétek a várost?

Gábor: Igen, én turistaként jártam már itt. Nekem nagyon nagy élmény, hogy akkor egy másik zenekar koncertjére érkeztem a városba jó pár évvel ezelőtt, és most a saját koncertünket jöttünk el a srácokkal megtartani. Emiatt nagyon különleges ez az este. A koncert előtt nem volt időnk várost nézni, abban egyeztünk meg, hogy a koncert után bemegyünk a belvárosba. Ezt már izgatottan várjuk.

Mit üzentek azoknak a rajongóknak, akik eljöttek ma és mit azoknak, akik otthon maradtak?

Dávid: Akik eljöttek, azoknak köszönjük a bizalmat, hogy megnéznek bennünket, akik pedig otthon maradtak remélem, hogy legközelebb itt lesznek velünk.
A zenekar következő felvidéki fellépése Érsekújvárban lesz november 24-én, csütörtökön.

Fotó: Hideghéthy

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6354602745274871649?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]