(Fotó: TASR)

A Szlovák Nemzeti Párt is támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a vasárnapi munkavégzés tilalmának kimondására irányulnak. Ez alól csak néhány kivételt engednének – ilyen például a rendőrök, tűzoltók stb. munkája.

Andrej Danko a vasárnapi és ünnepnapi munkavégzést „modern kori rabszolgaságnak” nevezte, a multinacionális vállalatokat pedig rabszolgatartóknak.

A kormánypárt vezetője szerint paradox helyzet állt elő, ugyanis az előző rezsim idején – amelynek az ateizmus volt a hivatalos „vallása” – a vasárnapi pihenőnapot szigorúan betartották. Manapság pedig, amikor Szlovákiát katolikus országnak tartják, a hetedik nap nem a pihenésé, hanem a roboté – kesergett a parlament elnöke. Példaként említette Németországot és Ausztriát, ahol tiszteletben tartják a vasárnapot, mint pihenőnapot, mégsincsenek negatív statisztikák ennek káros gazdasági hatásairól. Szerinte épp ellenkezője történne: ha tilos lenne Szlovákiában a vasárnapi munkavégzés, az bizonyos területek számára fellendülést eredményezhetne. „Ha kiürülnek a vásárlóközpontok, megtelnek a turistaközpontok, múzeumok és kulturális emlékhelyek” – fogalmazott Danko.

Ugyanakkor a friss magyarországi példát – mint ellenpéldát – nem említette a német és az osztrákkal szemben. Itt ugyanis a kereszténydemokraták által javasolt s a parlament által is megszavazott vasárnapi boltzár egy év után elbukott: miután több ízben is megpróbálkoztak népszavazás kezdeményezésével a kérdésben (sikertelenül), a kormány végül a tilalom visszavonása mellett döntött.

(TASR/Felvidék.ma)