Az embernek az az érzése, hogy ebben az országban nem derül fény soha egyetlen úgynevezett nagy ügyre sem. Legalábbis ez jutott az eszembe a hír hallatán, miszerint még mindig vizsgálják a hat évvel ezelőtt meggyilkolt sztárügyvéd, Ernest Valko ügyét.

Tibor Gašpar országos rendőrfőnök azt állítja, eddig olyan ténymegállapítás nem született, amely alapján konkrét személy ellen vádat emelhettek volna az ügyben.

Valkót limbachi villájában lőtték agyon 2010. november 8-án. Milan Žitný biztonsági elemző szerint a tény, hogy hat évvel a gyilkosság után sem derült fény az ügyre, nem meglepő. „A kivizsgálás sikertelenségéért kétségkívül felelős az a sor dilettáns hiba, amit a bűnüldöző szervek mindjárt az ügy kivizsgálása kezdetén elkövettek” – fogalmazott az elemző.

„A helyszínelés a bűntett helyszínén nélkülözte a szakmaiságot, és nem megfelelően végezték el – erről tanúskodik az a tény is, hogy a helyszínen több olyan tárgy maradt, amelyeket a bűnügyi laboratóriumokban kellett volna megvizsgálni, mint ahogyan az a tény is, hogy Valko pisztolyát csak véletlenül találta meg a lánya a kanapé matraca alatt, amikor édesanyjával együtt a rendőrség képviselőit egy már sokadszori helyszínelés során végigkísérték a lakáson” – fűzte hozzá Žitný.

Semmi új a nap alatt mondhatnánk tehát, hiszen valószínűleg soha nem emelnek vádat senki ellen sem a Gorilla-ügyben, mivel az ügyet vizsgáló éppen leszerelő rendőr szerint is ennyi idő távlatából a korrupciót bizonyítani szinte lehetetlen. De hiába várjuk Malina Hedvig ügyében is az igazságszolgáltatást már több mint nyolc éve. Az ifjabb Michal Kováč külföldre hurcolásához szorosan kapcsolódó Remiáš-gyilkosság ügye sem zárult le megnyugtató módon mindmáig, pedig mindenki tudja ki a hunyó az ügyben, és még sorolhatnánk. Valószínűleg a Bonaparte-ügy is elkenődik majd még évekig. Mert Szlovákiában a kormányok jönnek-mennek, de a kéz kezet mos elve alapján most még szinte elképzelhetetlen, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor itt is bilincsben visznek el a rendőrök mondjuk, egy korrupcióval gyanúsított politikust. Legyen az akár a rendőröket irányító belügyi tárca vezetője.

(TASR, Felvidék.ma, dé)