A pelsőci régió értékeit és termékeit bemutató lakossági fórum előadói Varga Péter és Imre Károly voltak (Fotó: Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A pelsőci régió értékeit és termékeit mutatták be november 12-én Lekenyében, a Gazda és a Pro Le-Ti Polgári Társulás közös szervezésében megrendezett lakossági fórumon. A rendezvényen megalakult a Pelsőci Régió Értéktár Bizottsága is.

A III. Lekenyei Őszi Fesztivál utolsó rendezvényére került sor a 270 lakosú faluban, amely a helyi termékek és értékek fontosságának hangsúlyozására összpontosult. A rendezvényen a régióban egyedi és azt méltón képviselő értékek, termékek és hagyományőrző tevékenységek kerültek bemutatásra.

A rendezvényt Beke Beáta, a Pro Le-Ti Polgári Társulás elnöke nyitotta meg. „Mint ahogy a székely ember már rég megmondta: A helyit eszem, a helyinél veszem, mert helyin az eszem! Ehhez kell tartani magunkat, amennyiben szeretnénk a szülőföldünkön boldogulni. Mindez és a háztáji gazdálkodás, a vidéki turizmus, a vidéki élet újraélesztésének alapja is lehetne, s Gömörben talán megoldást nyújthatna a rossz gazdasági helyzetre is” – mondta a rendezvény főszervezője.

A fenti témákban elsőként Varga Péter, a Gazda Polgári Társulás elnöke tartott előadást, aki felhívta a figyelmet a vidékfejlesztés szempontjából fontos helyi termék és termelés, a vidéki turizmus, a gasztronómia jelentőségeire, majd egy kis település, Kozárd fejlődését, arculatépítését mutatta be.

„A vidék megmaradásának egyik alapvető feltétele, hogy megőrizzük az életformákhoz kötődő ágazatokat és tevékenységeket. Ez elsősorban itt, ebben a régióban az agrárium, az agráriumhoz köthető ágazatok és hagyományaink” – fogalmazott az előadó.

Következő előadóként a Budapestről érkezett Imre Károlyt köszönthették, aki „A helyi érték” címmel tartott előadást. Előadásában elmondta: „2008-ban Lezsák Sándorral, aki ennek a programnak a szellemi atyja, leültünk, és elkezdtünk gondolkodni. Ha a franciák kétszáz sajtját, az ilyen Lekenye nagyságú településen dolgozó egyszerű pásztoremberek által elkészített házi sajtot regisztráltatni tudják az Európai Unióban, és azt mondják rá, hogy ez védjegyes sajt, akkor fel kell tennünk a kérdést: Nekünk nincsen pálinkánk? Nincs pirospaprikánk? Vajon nincs tokaji aszúnk? Herendi porcelánunk? Nincs táncházmozgalmunk? Nincsenek kalotaszegi, határon túli és határon belüli olyan értékeink, melyekre büszkék lehetünk? Nemcsak a kézzelfogható dolgok és termékek tartoznak az értékek közé, hanem az a kérdés – és ez volt az én feladatom, amikor ezt a mozgalmat elindítottuk –, hogy melyek azok az értékek, melyeket fel kell fedeznünk a településeken” – elevenítette fel a régió lakossága előtt a kezdeteket Imre Károly.

Megalakult a Pelsőci Régió Értéktár Bizottsága -balról-Boros Andrea, Görgei Renáta, Vanyo Mária és Beke Beáta
Megalakult a Pelsőci Régió Értéktár Bizottsága -balról-Boros Andrea, Görgei Renáta, Vanyo Mária és Beke Beáta (Fotó: Pósa Dénes)

Az előadását követően a Csemadok lekenyei és beretkei alapszervezetei és a Kakasmandikó és a Szalóka Polgári Társulás közreműködésével megalakult a Pelsőci Régió Értéktár Bizottsága. Az ünnepélyes megalakulást követően Beke Beáta felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy várják a csatlakozókat, hiszen a pelsőci régió falvainak feltérképezését, értékeinek begyűjtését tűzték ki célul.

A lakossági fórum további részében a kísérőrendezvények is sok értéket és szórakozást kínáltak. Megnyitásra került a lekenyei gyökerekkel rendelkező, gömörhorkai Vajda Márta festőnő „Sokszínű világ” című kiállítása. A régió falvaiból olyan egyedi értékeket, tevékenységeket, bemutatókat tekinthettek meg a résztvevők, mint az ardói Jakab Sándorné csipkeverő munkáit, aki a csipkeverést tartja életben a régióban, vagy a pelsőci Bene Mária alkotásait, aki egyedi varrott és kötött babákat készít, illetve a kuntapolcai Tohol János által készített öntvényszobrokat.

A résztvevők megismerkedhettek Beretke község turisztikai látványosságaival, értékeivel, megkóstolhatták a lekenyei cukkinis lekvárt és a cukkinis, illetve sütőtökös süteményeket, ahol a közeljövőben a régen tervezett cukkinifesztivált készülnek megszervezni. Helyi kézművesektől, mint a lekenyei Rákai Beáta és Albert, vagy a csoltói Szamed méhészettől szerezhettek be egészséges, értékes termékeket.

A rendezvényen vendégként megjelent Ladóczki Vilmos bőrdíszműves munkáit és Foglár Gábor interaktív műhelyét is megtekinthették a résztvevők, valamint a lekenyei Salaba Stanislav által a kosárfonás titkaiba nyerhettek bepillantást.

A rendezvény a Szabolcs Fejedelem Lovasíjász Egyesület által biztosított nyírségi mangalicahurka kóstolójával és kötetlen beszélgetésekkel, ismerkedéssel zárult.