Kiss Róbert püspöki helynök celebrálta az ünnepi misét (Kép: STV)

Több mint három év után közvetített újra magyar nyelvű szentmisét a szlovák közszolgálati televízió, Mindenszentek főünnepén, november elsején a galántai plébániatemplomból.

Galánta az esperesi kerület központja is, melyhez tizenkét plébánia tartozik. A galántai egyházközség tízezer katolikus hívőt ölel fel; szlovák és magyar nyelven egyaránt tartanak szertartásokat.

A Nagyszombati Főegyházmegyéhez tartozó galántai Szent István király-plébániatemplom 1797-1800 között épült, egy korábbi, középkori kápolna helyén. A Fő utcán elhelyezkedő kéttornyú, egyhajós klasszicista templom a közvetítés kezdetekor már megtelt a hívőkkel. A tömött padsorok mellett sokaknak csak állóhely jutott. A szlovák televízó kettes csatornáján pontosan fél tizenegykor, a szentmisét celebráló egyházfők bevonulásával kezdődött az élő közvetítés.

A mise főcelebránsa ft. Kiss Róbert, t.kanonok, a Nagyszombati Főegyházmegye püspöki helynöke, komáromi esperes-plébános volt. E jeles eseményen ft. Józsa Attila, galántai esperes-plébános és ft. Balla Gáspár, nagymácsédi plébános koncelebráltak.

Józsa Attila, galántai esperes-plébános üdvözölte elsőként a megjelent híveket és megköszönte a galántai Kodály Zoltán Daloskör szentmise alatti liturgikus szolgálatát. Ahogy korábban már megírtuk, a Józsa Mónika karnagy által vezényelt kórus precíz, percre pontos zenei forgatókönyv szerint szolgáltatta a zenei programot magyar és latin nyelvű egyszólamú gregorián énekekkel és kórusművekkel.

A mindenszentek szelleméhez illő templomi muzsikát a galántai templom kiváló kántora, Ternóczky István kísérte orgonán, a kórus  többször a hívekkel együtt énekelt. A szlovák köztévé folyamatosan feliratozta a szóban és énekben elhangzott magyar, de még a latin nyelvű szövegeket is, mint pédául a Kyrie eleison-t vagy a Sanctus, sanctus, sanctus-t.

Több hívő is közreműködött az ünnepi szentmise alatt: Kocsis Tamás János Jelenések könyvéből olvasott fel, Szolga Csaba vallásos éneket adott elő, Matusek István János apostol szent leckéjéből idézett, Bukovszky Emese imádságot olvasott fel a templom szentélyében. A Kodály Zoltán Daloskör tolmácsolásában főként magyar zeneszerzők művei hangzottak el, mint például Bárdos Lajos egyházi művei vagy Kocsár Miklós kórusművei.

A szentmise vége előtt öt perccel ft. Kiss Róbert, kanonok, nagyszombati püspöki helynök, komáromi esperes-plébános szlovák, majd magyar nyelven is üdvözölte a hívőket és a tévénézőket Orosch János nagyszombati érsek nevében és megköszönte a szlovák televízió munkatársainak a remek együttműködést, valamint a helyi plébániatemplom áldozatos munkáját azoknak, akik előkészítették és részt vettek a mai ünnepségen.

A főcelebráns, ft. Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye püspöki helynökének az ünnepi szentmisén elhangzott prédikációját ITT olvashatják.