A Dobó István Gyermekkórus (fotó: Okos Márton)

Újabb felvidéki állomására érkezett a Márton Áron-emlékév vándorkiállítása. Ezúttal a keleti szélen, az egykori egri várvédő hős kapitány és Erdély vajdája szűkebb pátriájában, Dobóruszkán került sor a rendezvényre.

A megemlékezés abban a templomban volt, melyet a Szent Kereszt Felmagasztalására a Dobó család épített 1500 körül és ma Dobó István sírjának is helyet ad. Mai kéthajós változatát a századfordulón nyerte el Pásztor Ferenc plébánossága alatt.

A Szent Kereszt Felmagasztalása templom (fotó: Okos Márton)
A Szent Kereszt Felmagasztalása-templom (fotó: Okos Márton)

A rendezvény kezdetén a fent említett templomban Weiszer Attila helyi plébános üdvözölte a vendégeket és résztvevőket, egyben emlékeztetve Szent Erzsébet ünnepére is. Ezután Soltész Miklós államtitkár mondott köszöntő beszédet, kiemelve a hely szellemének üzenetét, párhuzamot vonva Dobó István és Márton Áron századokon átívelő küzdelme és helytállása között. Őt követte a Programbizottság elnökének, Gaal Gergelynek megnyitó beszéde.

Gaál Gergely (fotó: Okos Márton)
Gaal Gergely (fotó: Okos Márton)

Gaal Gergelyt is hatalmába kerítette a hely szelleme, és az egri vitézek XVI. századi keresztény Európa védelmében folytatott küzdelméhez hasonlította Márton Áron XX. századi küzdelmét, amikor az Egri csillagok című musicalból idézett:

“Nézz ránk Európa,
Állj mellénk a harcban,
Érted is küzdünk,
Ha védjük a Magyar Hazát!
Bátor büszke nemzet,
Nagy tettekre termett,
Becsül majd érte
Minket a nagyvilág!”

Ezt követően Weiszer Attila plébános tartott előadást a templomépító elődjének is nevezett Pásztor Ferenc dobóruszkai, később beregszászi püpöki helynök mártír plébánosról, aki a Gulagon hunyt el. A plébános párhuzamba állította mártírsorsú elődje csehszlovák állam által történt meghurcolását Márton Áron püspöknek a román állam részéről elszenvedett üldözéseivel. Pásztor Ferencet még a templomban lévő történelmi  festményért – melyen Szent István felajánlja Magyarországot Szűz Máriának – is állam elleni összeesküvéssel vádolták a csehszlovák hatóságok.

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is részt vett az ünnepségen (fotó: Okos Márton)
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is részt vett az ünnepségen (fotó: Okos Márton)

Majd szentmise következett Pásztor Zoltán kassai püspöki helynök főcelebrálásával. Ünnepi szónok volt Lipcsák János miskolci plébános. A rendezvényen közreműködött a Dobó István Gyermekkórus. Utána a résztvevők átmentek az egykori kántortanítói házhoz, amelyet felújítottak és Pásztor Ferenc emlékére elnevezve Soltész Miklós államtitkár és Pásztor Zoltán kassai püspöki helynök felavatta, illetve megáldotta. A résztvevők itt a frissen felavatott Pásztor Ferenc Közösségi Teremben megtekintették a Márton Áron-emlékkiállítást.