Magyarország Miniszterelnöksége és a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma meghirdeti az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program első szakértői felhívását, amely keretén belül megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakemberek jelentkezését várják, hogy tagjai legyenek az Interreg V-A SKHU program szakértői csapatának.

“A felhívás keretében kiválasztott értékelők az Interreg V-A SKHU programban benyújtott pályázatok szakmai értékelésében fognak részt venni. A szakértői csapatot a 2014-2020 időszakra választjuk ki, és folyamatosan bővítjük. Az értékelésben csak a szakértői csapatba kiválasztott külső szakértők vehetnek részt” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Biriki Arianna kommunikációs menedzser. Hozzátette, a magyar-szlovák határmenti térség fejlesztésére kiírt első pályázati felhívás 2016. november 3-án lezárult. A beérkezett pályázatok külső, szakmai értékelésére a mai nappal szakértői felhívást tettek közzé, amelyre 2016. december 2-ig várják a jelentkezéseket.

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program a 2014-2020 időszakban a korábbi Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 folytatása. A program célja, hasonlóan elődjéhez, a magyar-szlovák határtérség fejlesztése. Az új program összeállítása során felmértük a határtérségben élők igényeit, és azokat figyelembe véve választotta ki a programozásért felelős bizottság (Task Force) azokat a prioritási tengelyeket és specifikus célokat, amelyek most a program gerincét alkotják.

A szakértői felhívásról, a kiválasztás feltételeiről és folyamatáról a www.skhu.eu oldalon olvashat bővebben.

A pályázati felhívást Pályázati naptárunkban ITT érhetik el.