Fotó: TASR

A német média szerint Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke november 23-án bejelentette, hogy lemond a tisztségéről, és visszatér Németországba, ahol a szövetségi nagypolitikában kíván tovább tevékenykedni.

Schulz, aki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagja, az ARD televízióban jelentette be döntését azzal, hogy a további részleteket ma Brüsszelben hozza nyilvánosságra.

A Süddeutsche Zeitung azt írja ezzel kapcsolatban, hogy Schulz pártja jelöltjeként indulni kíván a jövő évi szövetségi választásokon Észak-Rajna-Vesztfália képviseletében. A DPA szerint egyelőre azonban nem tisztázott, milyen feladata lesz majd Berlinben, a Német Szociáldemokrata Pártban.

Schulzról azt rebesgetik, hogy Sigmar Gabriel gazdasági miniszter mellett, aki jelenleg alkancellár Angela Merkel kormányában, az SPD lehetséges alternatív jelöltje a német kancellári posztra. Elképzelhető azonban az is, hogy Schulzot a külügyminiszteri posztra jelölik, amely februárban szabadul fel, amennyiben a jelenlegi miniszter, Frank-Walter Steinmeier az elvárásoknak megfelelően elfoglalja a reprezentatív német államfői tisztséget.

Az SPD csak januárban jelenti be a kancellárjelöltjét, bár azóta, hogy Angela Merkel kijelentette, negyedszer is indulni kíván a tisztségért, nagy nyomás nehezedik rá az ügyben.

A témával kapcsolatban Csáky Pál, az MKP EP-képviselője portálunknak elmondta, Schultz elnök úr mai bejelentése nem meglepetés, logikus következménye az eddigi hatalommegosztási gyakorlatnak az EP-ben. „Eddig is az volt a gyakorlat, hogy a parlamenti ciklus felénél újraosztottak a funkciókat” – mondta Csáky.
Az EP-képviselő szerint Schultz már 2014-ben is továbbszolgált, először az EP történetében.

„Minden választott tisztségviselő mandátuma tehát januárban lejár, újraosztják a lapokat. Most hosszas tárgyalássorozat kezdődik a frakciók között, s a tervek szerint januárban újabb választási hullám indul be, ma még nem világos, hogy milyen mértékben” – nyilatkozta Csáky, aki szerint a  probléma ugyanis abban van, hogy a szokásjog szerint most az EP elnöki posztja az Európai Néppártot illetné meg. „Ám ha néppárti elnök kerül a jövő év elején az EP élére, akkor az Európai Unió mindhárom legfőbb tisztségviselője a Néppárt tagja lenne (Juncker, Tusk és az EP-elnök is), és sokan ezt nem néznék jó szemmel. Az Európai Néppárt valóban az EP legerősebb pártja, de nincs abszolút többsége” – fogalmazott Csáky.

Schultz személyét illetően az EP-képviselő úgy véli, nem kizárt, hogy a szocialista párt kancellárjelöltje lesz jövőre Németországban.