Márton István, Iveta Tonhaiserová, a könyvtár vezetője és B. Szabó Márta a könyvbemutatón (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az Ipolysági Városi Könyvtárban november 3-án mutatták be Márton István orvos, helytörténész Dűlőre vitt dűlők című kötetét. A szerző hatodik könyve a város parasztrétegével, a mezőgazdasággal és a szövetkezetesítéssel foglalkozik.

Az ősszel megjelent kötetet B. Szabó Márta mutatta be. Mint elhangzott: „A Dűlőre vitt dűlők a városban élő parasztok és a földműveléssel is foglalkozó iparosok életét mutatja be a második világháború előtti időktől a szövetkezetek megalakulásán át a rendszerváltásig.” A kötet felépítése is tükrözi e három korszakot.

Márton István, nyugalmazott állatorvos, többkötetes szerző (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Márton István, nyugalmazott állatorvos, többkötetes szerző (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szerző elsőként a címadásról szólt. Mint elmondta: „A termőföld maradt, csupán a földtulajdon változott az évtizedek alatt. Így vitték dűlőre az itteni dűlőket.” Ipolyság mezővárosként elsősorban  földművelésre összpontosított. Már a háború előtt is jellemző volt  a nagygazdálkodás, a nemesi birtokok művelése. A háború után elkezdődött a szövetkezetesítés, melynek számtalan negatívuma mellett pozitív hozadéka is volt – véli a szerző.

A Dűlőre vitt dőlők c. kötetet B. Szabó Márta mutatta be (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A Dűlőre vitt dőlők c. kötetet B. Szabó Márta mutatta be (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A témával kapcsolatban kifejtette: a kötettel a becsületes parasztembereknek állít emléket, akik életüket adták a termőföldnek, szeretettel gondozva azt, ezáltal téve emberközelivé a korszak parasztjait, szakembereit.

A tényszerű közlések mellett a könyv lapjain megjelennek humoros anekdoták is. A szövetkezet ismert, híres és hírhedt alakjai szerepelnek az egyes történetekben. A munka, s a vele járó gondok terhe mellett az ünneplés, a mulatozás is témául szolgál. Megörökíti a felvonulásokat, egyéb ünnepeket, s a szövetkezeti évértékelő gyűléseket.

A közönség örömmel hallgatta a történeteket (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A közönség örömmel hallgatta a történeteket (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A visszaemlékezés mellett gondolatfüzérként a kötet hasábjain végigkövethető a mezőgazdaság átalakulása, változása. Foglalkozik napjaink problémáival is. Mint megjegyezte: korábban tisztelettel és megbecsüléssel munkálták meg a földet, manapság a magasabb hozam érdekében kihasználják a termőföldeket.

A könyvbemutató végén dedikált a szerző (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A könyvbemutató végén dedikált a szerző (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Márton István eddig hat kötetet írt. Publikációinak nagy része helytörténeti kiadvány, melyben az Ipoly menti kisváros múltbéli mindennapjai rajzolódnak ki. A több mint fél évszázadon át állatorvosként praktizáló Márton István a foglalkozásával összeköthető anekdotákat foglalta össze az Öcsi bácsi nefelejcsei című kiadványban. Emellett a foglalkozásával kapcsolatos szakkönyvet is kiadott. Az 1962-es mongóliai tanulmányútjának tapasztalatait és élményeit először szlovák nyelven fogalmazta meg. Mint a könyvbemutatón elhangzott, a kötet hamarosan magyarul is olvasható lesz.