Felvidéki zenekarként az idén megnyitói voltak a budapesti augusztus 20-ai ünnepségnek (Kép: Crux együttes)

A Crux együttes kilenc évvel ezelőtt alakult a Csallóközben, tagjai Pozsonyhoz közeli falvakból származó fiatalok. A keresztény zenekar az elmúlt évek alatt négy stúdióalbumot adott ki.

Nagy elismerést jelentett számukra, amikor 2015-ben a Budapest Sportarénában léptek fel az Ez az a nap! keresztény találkozón és elnyerték az „Ez az a Dal 2015!” díjat az Emmánuel című dalukkal. Felvidéki zenekarként az idén megnyitói voltak a budapesti augusztus 20-ai ünnepségnek. A Szent István-bazilika előtti téren léptek fel, a Szent Jobb-körmenet fellépésük után indult útjára.

Most legújabb, saját szerzeményű daluk és az ahhoz készült videoklip kapcsán szólítottuk meg a zenekar menedzserét, Sikula Gábort. A dal címe Irgalom, melyet a katolikus egyházban hirdetett Irgalmasság szentéve ihletett. Mára már ugyan bezárultak az irgalmasság szentkapui világszerte, de a dal várhatóan tovább él.

Az Irgalom születése

Mint megtudtuk, a dalszöveget Marosi Péter, a zenekar énekese írta. A zeneszerzésben már közreműködött Igor Baar, a zenekar producere is. A videoklipben a CRUX a jelenlegi felállásában látható: Marosi Péter és Gábriel Denisza a szólóénekesek, Lépes Lívia és Bab Anikó vokalisták. Bár a forgatáson két vokalista nem tudott jelen lenni, a dalban viszont már hallható Varga Anita és Hurban Mária is. A zenészek közül Gábriel Pál az akusztikus gitáron, Sikula Gábor elektromos gitáron, Kollárik Barnabás a szintetizátoron, Igor Baar pedig a dobok mögött látható és hallható. A videoklipet Laczkó Sándor rendezte és vágta.

A videoklipnek köszönhetően több emberhez eljut az Irgalom

A dal és a videoklip kiadása nem tudatos tervezés eredménye, sokkal inkább az egyik ötlet hozta a másikat – számolt be Sikula Gábor. A dal első koncepciója még tavasszal megszületett: Marosi Péter, az együttes énekese mutatta be a csapatnak. Ezt követően kezdődtek el a stúdiómunkák, a hosszú folyamat végére a dal felépítése és hangszerelése több változáson is keresztülment. A videoklip készítése mellett azért döntöttek, hogy minél több emberhez eljuthasson ez a dal.

A zenekar a törődő, szerető Istent mutatja be

Sikula Gábor kifejtette, hogy az együttes négy stúdiólemezéből három teljesen saját szerzeményekkel jelent meg. Ezekben a dalokban Istent szólítják meg, különböző lelkiállapotokból – legyen az egy örömteli hálaének, vagy az összetört, szenvedő ember imája. „Szeretnénk megmutatni a világnak azt az Istent, akivel bármikor kapcsolatba léphetünk, akinek fontosak vagyunk. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy minden dalunk bizonyos értelemben az Isten irgalmasságáról szól” – fogalmazott.

A dal üzenetéről, arról, hogy pontosan miről szól, határozott képet fest. „Az irgalom nem azt jelenti, hogy Isten megkegyelmez nekünk, mert jók vagyunk” – mondja. Sikula szerint Isten nem egy hideg szívű bíró. „Az irgalom Isten szívének a melegségét jelenti – azt, ahogyan Isten irántunk érez. Azt, ahogyan Istennek megesik rajtunk a szíve” – foglalta össze. Nem azért, mert jók vagyunk, hanem mert az ő gyermekei vagyunk. Ez az együttérző szeretet formálja át az ember szívét – fogalmazta meg gondolatait a Crux együttes menedzsere.

December harmadikán élőben is találkozhatunk a zenekarral

Bár dalaiknak vallásos ihletésű szövegeik vannak, szeretnék, ha ezek a dalok érthetőek, befogadhatóak lennének azok számára is, akik nem vallásosak. A zenekar tagjai szerint egyetemes emberi érzésekről, élményekről szólnak dalaik. Legfőképpen a fiatalokat szeretnék elérni zenéjükkel, de kifejezetten örülnek annak, hogy az idősebb korosztály is gyakran ott van a koncertjeiken.

Legközelebb december 3-án, Félben, egy egész napos zenés dicsőítés keretén belül hallható a zenekar, ahová mindenkit nagy szeretettel várnak!