Fotósok egymás közt. Krűger Viktor, Holop Ferenc, Prezmeczky Péter és Virágh Mária a szerdai megnyitón (Fotó: Bárány János/Felvidék.ma)

Szerdától Komáromban tekinthető meg a Magyar Fotóművészek Világszövetsége 16. alkalommal meghirdetett fotópályázata anyagából válogatott felvidéki vándorkiállítás. Dunaszerdahely és Naszvad után, Léva és Párkány előtt, december 12-ig 45 fotó látható a Csemadok Galéria falain.

A tavalyihoz hasonlóan az idén is három kategóriában lehetett fotókat nevezni. 2016-ban gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulóját ünnepeljük, ezért a hagyományos (általános színes, monokróm) kategória mellett a Magyar Fotóművészek Világszövetsége meghirdette a „Gróf Széchenyi István élete és munkássága” című kategóriát. Az idén is nagy hangsúlyt fektettek a magyarság hagyományainak, a népi kultúrának a bemutatására, így a harmadik kategória a „Népi magyar építészet” lett.

A november 23-i komáromi megnyitón Nagy Tivadar mérnök, a Magyar Fotóművészek Világszövetsége alelnöke, a kiállítást a Felvidéken szervező Komáromi Helios Fotóklub elnöke örömmel tudatta, hogy 102 alkotó 803 fotója közül 158 fényképet ítélt elfogadhatónak a háromtagú szakmai zsűri; a felvidéki fotósok közül 5 szerző 8 fotóját.

A vándorkiállítás anyagában szerepelnek a bősi Bátky Tamás (a Diana című fotóval), a naszvadi Holop Ferenc (Arculat című alkotásával), a lévai Mészáros Lajos (a Vonalak című fényképpel), a komáromi Prezmeczky Péter (Hármashatár című fotójával), az érsekújvári Toldi Zoran (Szandokan című képével) és a lakszakállasi Virágh Mária (a Csend című fotóval). A pályázaton részt vettek még a perbetei Varga Tibor és az ógyallai Svitek György.

Stubendek László polgármester a Komáromi Helios Fotóklubnak a tárlat szervezésében végzett érdemeit emelte ki. Nagy Tivadar mérnök, a fotóklub elnöke pedig a polgármesternek, mint a Csemadok Komáromi Alapszervezete elnökének a sokéves együttműködést köszönte meg, s azt, hogy a vándorkiállítás az évek során immár otthonra lelt a Kossuth téri Csemadok Galériában.

Bárány János felvételei a megnyitóról. 

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6356430141810545793?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]