(Fotó. hu.euronews.com)

A napokban nagy port kavartak azok a különböző hivatalokba érkezett levelek, amelyek radioaktív ameríciumot tartalmaztak. A Pravda napilap információi szerint ezeket egy kelet-szlovákiai illetőségű férfi küldözgette, így akarván bosszút állni egy elvesztett bírósági perért.

A rendőrség megerősítette, hogy a héten három bíróságra, a rendőrségre és az igazságügyi minisztériumba is érkezett ilyen veszélyes anyagot tartalmazó levél. Az ügyben már a Nemzeti Bűnügyi Hivatal nyomoz, mégpedig terrorista cselekmény alapos gyanúja és veszélyes nukleáris anyagok és radioaktív anyagok nem legális tartása végett. Az elkövetőre akár 20-25 év börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Az említett napilap értesülései nyomán a rendőrség most azt vizsgálja, valóban az a kelet-szlovákiai férfi küldte-e a veszélyes leveleket, aki a Poprádi Járásbíróságon elvesztette a perét.

A gyanús küldeményeket az elkövető, a szlovák rendőrfőnök, Tibor Gašpar szerint fokozatosan postázta. Az első a Poprádi Járásbíróságra november 7-én érkezett meg, s már másnap a Vágbesztercei Járásbíróság is kapott egyet. Az igazságügyi minisztériumba ezen a héten kedden érkezett meg a veszélyes küldemény, s másnap a Késmárki Járásbíróságra és az eperjesi rendőrkapitányságra is érkezett egy-egy ameríciumot tartalmazó levél.

A leveleket szakértők vizsgálták meg, akik nyomokban ameríciumot találtak bennük, de ez olyan kis mennyiséget jelent, hogy semmiképp sem lehet atomtámadásról beszélni.

Nincs veszélyben az egészségük

A radioaktív elem mennyisége a levelekben mindössze a természetben előforduló mértéknek a három-négyszerese volt, és szakértők szerint a sugárfertőzés veszélye csak a természetes koncentráció 25-szörös túllépésének esetén forog fent. Így tehát, aki a leveleket kibontotta, vagy érintkezett velük, az nyugodt lehet. A káros anyag belélegzése már veszélyesebb, de ennek mértékét az illetékesek egyelőre még nem vizsgálták az érintett személyeknél. A rendőrség viszont preventív előadást tervez, ahol az iktatók munkatársai megtanulhatják, hogyan manipuláljanak az ilyen küldeményekkel.

A ritka amerícium

A Szlovák Tudományos Akadémia Szervetlen Kémiai Intézetének igazgatója, Miroslav Boča nem akarja elhinni, hogy a borítékokban valóban amerícium volt, mivel hozzájutni szinte lehetetlen. Az atomreaktorokban keletkezik, tehát egy átlagember semmiképp sem tud hozzájutni, csakis olyasvalaki, aki atomerőműben dolgozik.

„Ám, ha ezzel az elemmel szabadon manipulált, akkor már vagy halott, vagy egy hónapon belül meghal” állítja az akadémikus. A borítékokba valószínűleg por formájába került, és nemcsak az iktatók munkatársai, de postások és sofőrök is érintkeztek vele. Szerinte a szakvélemény megmutathatja, milyen mértékű volt a szennyezettség.

Milan Žitný biztonsági elemző szerint van néhány hely, ahonnét ezt az anyagot be lehet szerezni. Elsősorban az atomerőművekben, ezért kellene átvizsgálni azokat a speciális munkahelyeket, ahol hozzáférés van az ameríciumhoz. Nincs belőlük sok.

A biztonsági elemző szerint azt sem lehet kizárni, hogy a veszélyes anyagot külföldről hozták be. Ezért lenne nagyon fontos, további esetek megelőzéseként, megtalálni a helyet, ahonnét a radioaktív anyag érkezett.

(Forrás: pravda.sk)