A szakmai konferencia közönsége (fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A Szövetség a Közös Célokért társulás a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság közreműködésével szakképzéssel kapcsolatos szakmai konferenciát szervezett Komáromban november 24-én az Ipari Szakközépiskolában.

A konferencia célja a szlovákiai magyar szakképzéssel foglalkozó intézmények és szakemberek hálózatának megerősítése.

A konferencián elhangzott, mennyire fontos közösségeink célkitűzéseinek összehangolása, a magyar nyelvű szakképzést érintő információk átadása. A szakmai fórumon felszólalók egyetértettek abban, hogy emelni kell a szakképzés színvonalát valamint abban, hogy a társadalom, a közéleti szereplők figyelmét is fel kell hívni a témára, hiszen a szakképzés az oktatáspolitika fontos területe. A szakmai konferenciát követő fórumon különböző problémafelvetések és javaslatok is születtek, mely javaslatokat továbbítani szándékoznak a szlovák oktatásügyi minisztérium mellett működő, Milan Ftáčnik volt oktatásügyi miniszter által vezetett szakmai bizottságnak. Hiszen nem csak a magyar tannyelvű szakiskolákat érintő problémákra születtek javaslatok, de ugyanazon gondokkal küszködő szlovák szakközépiskolák problémáira is. Szalai Erika képriportja.

001.jpg01 Fabo Maria.jpg02 hallgatosag.jpg03 kozonseg_.jpg04 tablazat.jpg05 Albert Sandor eloadasa.jpg06 Patho Marianna, Pogany Erzsebet, Fabo Maria.jpg07 Albert Sandor.jpg08  Albert Sandor.jpg09 Vetter Janos.jpg10 kaveszunetben.jpg11.jpg12.jpg13.jpg14.jpg15.jpg16.jpg17.jpg18.jpg19.jpg20.jpg