2016. november 18-án délután a Duna utcai iskola épületében gyülekeztek azok a tanárok, akik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére szervezett tanári emlékkonferencia okán érkeztek a fővárosba. Rozsnyótól Pozsonyig több mint félszáz pedagógus gondolta úgy, hogy az „Embernek, magyarnak maradni!” mottóval megrendezett konferenciára érdemes rászánni a hétvégéjét, és véleményem szerint vasárnap délutánra sem bánta meg senki a döntését.
A péntek délután-este a Duna utcai iskola ebédlőjében elköltött finom vacsora alatt a régi és új ismeretségekről szólt – emiatt mindig különösen örülünk az országos tanárrendezvényeknek, majd a Ferencesek templomában szentmisével fejeződött be.
Szombaton hosszú program várt ránk, amelynek összeállítására a budapesti Széchenyi Társaságot kérte fel az SZMPSZ. Engedje meg nekem a kedves Olvasó, hogy ne a tudósító alaposságával foglaljam össze a konferencián hallottakat, hanem elsősorban tanári reflexióimat osszam meg Önökkel, hiszen úgy ültem az előadásokon, hogy vajon mit vihetek át a hallottakból az osztályterembe Széchenyi személyiségéből, életéből, hogy az „Embernek, magyarnak maradni!” gondolat is megerősödjön ezáltal a diákfejekben.
A konferencia ülésvezetője, Deák Irén, komáromi tanár először Molnár Imrét, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatóját kérte fel szólásra, egyben megköszönve neki, hogy az intézet helyet biztosított a konferenciának. Molnár Imre sajnálkozva mondta el, hogy a meglepetés, amellyel az intézet készült a rendezvényre, sajnos nem valósult meg, ezért csak képen láttuk azt a Széchenyi-emléktáblát, amely a legnagyobb magyar pozsonyi tartózkodására és tevékenységére emlékeztetve a Pozsonyi Kaszinó falán lesz majd elhelyezve, ha erre az állami hivatalok végre megadják az engedélyt.
Jókai Tibornak, az SZMPSZ elnökének üdvözlő beszédét a Széchenyi Társaság titkárának, Rubovszky Andrásnak az előadása követte, ő a Társaság küldetését és hagyományőrző szerepét ismertette.
A nemzet legelső napszámosa volt
Az ezután következő, ebéddel és két szünettel megszakított előadás-sorozat Széchenyi István személyiségét és életművét több oldalról, árnyaltan mutatta be, és megítélésem szerint még a több évtizede tanító tanárok számára is rengeteg új, érdekes, használható információt nyújtott.
A Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke, Messik Miklós előadását nehéz szavakban elmondani, ugyanis gondolatai a vetített képekhez kapcsolódtak. Széchenyi tevékenységét hét témára (Lánchíd, hajózás, mezőgazdaság, vasút, lovak, folyamszabályozás, írásai) bontva láttunk és hallottunk egy rendkívül érdekes és dinamikus előadást. Eközben hangzott el a tanárok számára különösen kedves Széchenyire vonatkozó „jelző”: a nemzet legelső napszámosa.
Körösi Mária egyetemi docens Széchenyi gazdaságpolitikájából emelt ki szemelvényeket, elsősorban a Stádiumban megfogalmazott programot ecsetelve, majd következett Körösiné Merkl Hilda egyetemi adjunktus, aki egy ritkán hallott témáról, Széchenyi vallásosságáról tartott lebilincselő előadást. Politikai szempontú egyházbírálat, a magánélet és a közélet elválasztása, a vallás a magánszféra része – ezekkel a megállapításokkal jellemezte az előadó Széchenyit az említett témában, majd feltette a kérdést: a liberális katolicizmus híve lett volna Széchenyi?
Ezután az S. Kierkegaard dán filozófus és teológus által meghatározott életstádiumokat (esztétikai, etikai, vallási) taglalva, majd Széchenyi életére vonatkoztatva jutottunk el az előadást hallgatva a gróf azon gondolatáig, hogy „mindenkinek a világon van valami vallása”. Előkerült természetesen az öngyilkosságnak a vallással összeegyeztethetetlen gondolata is (a Naplóból bejegyzések hangzottak el erre vonatkozóan). Az adjunktus asszony Németh László gyönyörű gondolatával fejezte be előadását: „Minden ember lelke kápolna, Széchenyié székesegyház.”
A Hitelt kötelező olvasmánnyá kellene tenni
A délután Pellyach István egyetemi docens előadásával kezdődött, aki Széchenyi és a kortársak viszonyáról beszélt. Mindjárt az elején hangsúlyozta, hogy gyakran emlegetik Széchenyi és Kossuth vitáját a reformkor nagyjainak kapcsolatrendszere kapcsán, pedig a vita valójában a liberális reformerek (ide tartozott Széchenyi is) és a konzervatívok között zajlott. Than Mór festményén azonosítottuk a központba helyezett Széchenyi körül a kortársakat, majd érdekes részleteket tudtunk meg pl. Széchenyi és Batthyány Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Kossuth Lajos kapcsolatáról.
A Széchenyi Alapítvány elnöke, Buday Miklós ezután arról beszélt, miért tartották fontosnak, hogy megjelentessék Széchenyi Hitel című munkáját mai magyar nyelven, majd miután részleteket olvasva végigvezetett minket a mű egyes részein, kinyilvánította meggyőződését, hogy 18 éven felül „kötelező olvasmányként” kellene ezt az alkotást olvasnia minden magyarnak.
Cserháti László közgazdász, a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottságának tagja Széchenyit, a sportembert mutatta be a hallgatóságnak, szintén a Naplóból vett idézetekkel bizonyítva, hogy ő – ahogy az előadás címében is megfogalmazódott – „a testnevelés apostola, a testi és lelki egészséges nemzetért”.
Majd az utolsó, az ülésvezető felvezetése szerint a tanárok által talán leginkább várt előadás Széchenyi a tanteremben címmel arról szólt, hogyan tanítsuk Széchenyit az iskolában. Horváth Attila jogtörténész, egyetemi tanár több humoros, Széchenyiről szóló történetet elmesélve arra buzdított minket, hogy a tanári magyarázatba anekdotákat beleszőve próbáljuk őt, mint embert közelebb hozni a diákokhoz, és ez az azonosulás segíthet a fiataloknak az elveihez való közeledésben is.
Ádám Zitának, az SZMPSZ alelnökének, a konferencia főszervezőjének záróbeszédével befejeződtek a konferencia előadásai, a napnak azonban még nem volt vége, a szombati program tartogatott még egy kulturális, művészeti csemegét: Kassai István zongoraművész a Széchenyi család zeneszerző tagjainak műveiből adott elő, Jókai Ágnes pedig Arany János: Széchenyi emlékezete című versét szavalva tette fel a koronát e tartalmas napra.
Vasárnap az érdeklődők még egy Széchenyi nyomában szervezett tanulmányút keretében ellátogattak Nagycenkre, ahol megtekintették a családi mauzóleumot és múzeumot, Fertődön pedig megcsodálták az Esterházy-kastélyt.
Széchenyi a „legérdekesebb magyar” – idézte Szerb Antal megállapítását az előadók egyike. Hiszem, hogy a hallgatóság minden tagja e kijelentés igazságtartalmáról meggyőződve gondol vissza erre a konferenciára, amelyért köszönet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének.
