bankove-offshore-ucty

A szlovák bankok és posták zárva lesznek a karácsonyi időszak alatt, éppen ezért arra hívják fel ügyfeleik figyelmét, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra a sürgős elintéznivalókat. Egyes kijelölt posták az ünnepek alatt is nyitva tartanak majd.

A bankfiókok ünnepi nyitvatartási idejükről a honlapjukon tájékoztatják az érdeklődőket. Azokat a sürgős tranzakciókat, amelyeket az ügyfelek még karácsony előtt, személyesen szeretnének lebonyolítani, érdemes legkésőbb december 24. előtt elintézni, különben már csak a két ünnep között lesz rá lehetőség.

December 24-26-ig zárva tart többek között a VÚB, a ČSOB, a Tatra és a Prima bank. Éppen ezért fontos odafigyelni a sürgős befizetések határidejére. „Annak érdekében, hogy az ügyfelek megkapják a lakástakarék-pénztár után járó állami támogatást, illetve a nyugdíj előtakarékossághoz igénybe vehető adókedvezményt, a befizetendő összeget időben át kell utalni ahhoz, hogy még ebben az évben jóváírásra kerüljön az intézmény számláján” – hívta fel a figyelmet a Szlovák Takarékpénztár szóvivője, Marta Cesnaková.

Néhány kijelölt posta az ünnepi időszak alatt is az ügyfelek rendelkezésére áll majd, kettő a fővárosban és egy Nyitrán. Azonban érdemes elintézni minden sürgős ügyet karácsony előtt, ugyanis a fent említett posták is csupán december 24-én, a délelőtti órákban tartanak nyitva.

(Forrás: teraz.sk)