Pallér Péter, Somogyi Csilla és Szávay István (Fotó: Szalai Erika)

A Jobbik sajtótájékoztatójára Szávay István országgyűlési képviselő komáromi fogadóirodájában került sor, amelyen az aktuális helyi, hazai és felvidéki ügyekről is szó esett. A sajtótájékoztatót Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke, Pallér Péter, a Jobbik felvidéki szervezője és Somogyi Csilla, a Jobbik Ifjúsági Tagozat komáromi elnöke tartották.

Bejelentették azt is, hogy a komáromi iroda, hasonlóan a dunaszerdahelyihez, heti rendszerességgel fogadóórát tart az érdeklődőknek.

A sajtótájékoztató végén kérdéseket lehetett intézni az országgyűlési képviselőhöz is. Elsőként megkérdeztük a Bugár Bélát érintő Kövér-i kijelentésről. Majd arra voltunk kíváncsiak, kit tekintene partnerének a Jobbik a felvidéki politikai palettáról – ha kormányon lenne. Aztán arról faggattuk a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnökét, mit szól a nemrégiben zajlott magyar-magyar párbeszédhez és mi a véleménye a Magyar Állandó Értekezletről. Kérdeztük a dunaszerdahelyi fogadóirodájáról is, valamint arról, mit gondol a jelenlegi magyar külügyről.

„Bugár Béla egy magyar politikus. Saját magát magyarnak vallja – tudomásom szerint”

Mondta a jobbikos honatya Kövér László legutóbbi, Bugár Bélát érintő kijelentése kapcsán. Kövér szerint Bugár egy magyarul jól beszélő szlovák politikus. Az országgyűlési képviselő szerint meg lehet fogalmazni kritikákat bármelyik magyar párttal szemben, de mindig óvatosnak kell lenni, hogyan bírál Budapestről bárki is egy külhoni magyar szervezetet.

„Elfogadhatatlannak tartom, hogy bármilyen magyar politikus egy külhoni magyar politikai vezetőnek a magyarságát kétségbe vonja. Semmilyen politikailag kifogásolható lépés vagy döntés nem hatalmazhat fel senkit arra, hogy egy embernek a magyarságát, identitását kétségbe vonjuk” – állt ki határozottan véleménye mellett Szávay.

Hangsúlyozta azt is, a vegyespártiság, amit a Most-Híd is képvisel, nem magyar érdekképviselet – ennek ellenére úgy gondolja, senki nem kérdőjelezheti meg mondjuk, éppen Bugár Béla, vagy más személy nemzeti hovatartozását. „És ezt annak ellenére mondom, hogy az etnikai alapú politizálás híve vagyok” – tette hozzá a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke.

A Jobbik minden külhoni magyar szervezetet partnerének fog tekinteni

Arra a kérdésre, ha a Jobbik kormányon lenne, kit tekintene partnerének a felvidéki magyar politikai életből, határozott választ kaptunk Szávay Istvántól. „A Jobbik minden külhoni magyar szervezetet a partnerének fog tekinteni és minden olyan szervezettel együttműködésre törekszik, amely magyar érdeket, vagy legalább részben magyar érdeket képvisel.”

Nekünk minden magyar fontos, mondta Szávay István a sajtótájékoztatón (Fotó: Szalai Erika)

Véleménye szerint a hatékony magyar érdekképviselet csak etnikai alapon működhet, s bár nem hisz a vegyes pártban, ám mégsem tartja szerencsésnek, hogy a szlovák kormányon lévő magyar párttal, vagyis vegyespárttal, a magyar kormány szóba sem áll. „Ez egyszerűen nem magyar érdek” – érvelt Szávay.

Úgy gondolja, bizonyos helyzeteket tudomásul kell venni: „Felvidéken a magyar érdekérvényesítésre jelenleg egyedül a Most-Híd képes/lenne képes” – tette hozzá a Jobbik országgyűlési képviselője. Szávay nem tartja helyesnek azt a magyar kormányzati politikát, hogy nem hajlandók tudomást venni a vegyespártról.

Sok sikert a magyar-magyar párbeszédhez!

Szávay István hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát is: „a párbeszédnek meg kell lennie Magyarország részéről minden olyan szervezet irányába, amely a határon túlon a magyar szavazók megbízásából végzi a munkáját” – mondta.

Megragadtuk az alkalmat és a novemberben, Dunaszerdahelyen tartott magyar-magyar párbeszédről kértük, fejtse ki véleményét. Lakonikus rövidséggel sok sikert kívánt hozzá.

A MÁÉRT egyre inkább kiürül: nincs tanácskozás, sem döntés

A Magyar Állandó Értekezletről is kíváncsiak voltunk a Jobbik politikusának véleményére, aki elítéli, hogy a Fidesz senkivel nem áll szóba, aki nem az ő politikájukat támogatja. Önkényesen válogatott résztvevőkkel hajlandó csak közreműködni és legitim külhoni szervezeteket rekeszt ki a magyar-magyar párbeszédből – mondta.

Azokban a régiókban, ahol több magyar legitim szervezet működik, ott rendszerint egyetlenegyet támogat a Fidesz, az összes többinek a rovására – emelte ki.

„A Jobbik ezt a politikát nem hajlandó elfogadni. Nekünk minden magyar fontos, míg a Fidesznek csak azok a magyarok fontosak, akik külhonban azokra a pártokra szavaznak, amelyeket a Fidesz Magyarországról tud irányítani” – fogalmazta meg éles kritikáját. „Összejövünk, elbeszélgetünk és jót ebédelünk”.

Körülbelül erről szól a MÁÉRT-t, Szávay szerint. A legmagasabb szintű magyar-magyar tanácskozási fórumon az égvilágon semmilyen tanácskozás, döntés nem születik, vélekedett. „Jellemző sajnos, hogy a külhoni  szervezetek a legkisebb kritikát sem fogalmazzák meg a magyar kormánnyal szemben” – foglalta össze véleményét a testületről és résztvevőiről.

Kemény kritika az MKP-nak

Nem újságírói kérdésre, de a MÁÉRT kapcsán Szávay István elmondta: az értekezleten találkozott először személyesen az MKP jelenlegi elnökével, Menyhárt Józseffel, akinek akkor sok sikert kívánt és arra biztatta, hogy hangosabban hallassa a felvidéki magyarság hangját, mint ahogy azt Berényi József tette. Szerinte Berényi fontosabb feladatának tartotta a budapesti kormányt képviselni Felvidéken, mint a felvidéki magyarokat Budapesten.

Lex-Szávay: bírsággal sújtották a Jobbik parlamenti képviselőjét

Össztűz zúdult a jobbikos honatyára tavaly októberben, amikor Dunaszerdahelyen nyitott fogadóirodát. Ezt követően a szlovák törvényhozás páratlan gyorsasággal, Lex Szávay néven külön törvényt fogadott el, amelyben a külföldi pártok szlovákiai tevékenységét tiltják. Jelenleg a lehető legalacsonyabb kiszabható bírsággal –  600 euró megfizetésével – sújtotta Szlovákia a Jobbikot.

Szávay következetes: a bírságot esze ágában sincs megfizetni, hiszen az irodát a magyar országgyűlés hivatala finanszírozza az erre szánt keretből, magyarul, ő jogsértést nem követett el.

Szíjjártó Péter az eddigi legjobb külügyminiszter

Legalábbis ez derült ki kérdéseink során. „Martonyi János, akárcsak az őt megelőző külügyminiszterek, sokkal jobban szerettek a nyugati szalonokban bazsalyogni, mint a külhoni magyarok képviseletében eljárni”.

Szávay István kifejezetten konstruktívnak tartja a jelenlegi külgazdasági és külügyminisztert, aki, mint Szávay fogalmazott, igazán szívén viseli a határon túliak sorsát.

A sajtótájékoztató helyszínének bejárata (Fotó: Szalai Erika)

Szerinte Szíjjártó nemzetpolitikai ügyekben lényegesen nagyobb érdeklődést mutat, mint elődjei. Román vonatkozásban határozott kijelentéseket is tett a külügyminiszter: Erdély elcsatolásának román ünneplésekor  megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy megjelenjenek olyan eseményeken, amelyet a román nemzeti ünnep alkalmából szerveztek. Ez a magyar külügynek régen várt kiállását jelenti – foglalta össze a jobbikos Szávay.

Ugyanakkor – véleménye szerint – megalkuvó, meghunyászkodó politikát folytat a magyar külügy Szlovákiával kacsolatban.  „A magyar-szlovák kétoldalú találkozások során mégcsak említés szintjén sem kerülnek terítékre a felvidéki magyarság ügyei. Annyira nem, hogy egy-egy Orbán-Fico találkozó után még egy diplomatikusan elkent félmondat sincs” – mondta Szávay.

Amiről még szó esett

A Jobbik politikusa elmondta, hogy folyamatosan nyomon követik a felvidéki, magyarokat érintő híreket, melyek megoldásában kéréssel, illetve beadvánnyal fordulnak a magyar kormány miniszteréhez és külügymniszteréhez. Példaként említette a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola esetét, valamint a részben magyar állami vagy magyar tulajdonú, a környező országok magyarlakta területein is jelenlévő cégek problémáját.

Magyar érdekeltségű cégek a Felvidéken: CBA, MOL, OTP

Szávay szerint Magyarországgal azonosítják ezeket a cégeket, ugyanakkor több, nemzeti szempontból fontos ügyet mégsem tartanak lényegesnek. Kiemelte: magyar nyelvtudással is rendelkező munkaerőt alig alkalmaznak, és ezek a cégek alig vagy egyáltalán nem tartják fontosnak azt, hogy magyar felirataik legyenek, magyar ügyfélszolgálatuk legyen vagy magyar honlapot üzemeltessenek.

A Jobbik politikusa ígéretet tett, hogy erről megkérdezi Csányi Sándort, az OTP vezérigazgatóját is személyesen, és Szíjjártó Péter külügyminisztert is erről fogja kérdezni hétfőn a parlamentben.

Fogadóórák Dunaszerdahelyen és Komáromban

A Jobbik képviselői Dunaszerdahelyen minden héten szerdán délután öttől hétig továbbra is várják az érdeklődőket, Komáromban pedig, a Csokonai Vitéz Mihály utca egyes szám alatt minden kedden délután négy és hat között. Szávay István mindkét helyszínen tart fogadóórát negyedévente.