(Fotó: TASR)

A katolikus egyház feje ma szokásos karácsonyi Urbi et orbi (Városnak és világnak) áldásban részesítette a hívőket. Karácsonyi üzenetében egyúttal békességet és békét kívánt az egész világnak, főleg azoknak, akik háborúk vagy terrorizmus miatt szenvednek.

„Békességet minden férfinak és nőnek a meggyötört Szíriában, ahol túl sok vér folyt” – hirdette Ferenc pápa a Szent Péter bazilika erkélyéről délben. Szerinte legfőbb ideje, hogy a nemzetközi közösség aktívabban működjön közre a szíriai helyzet tárgyalásos rendezésében.

„Békességet azoknak, akik szeretteiket kegyetlen terrorista cselekmények következtében veszítették el, amelyek félelmet és halált vetettek sok ország és város szívébe” – hangsúlyozta továbbá az egyházfő.

Ferenc pápa felszólította az izraelieket és palesztinokat, hogy tegyék félre a gyűlöletet és a bosszút. Szólt az Afrika különböző részein zajló szenvedésekről, ahol gyermekeket használnak fel szörnyű cselekedetek és gyilkosságok elkövetésére. Többek közt megemlítette az Ukrajna keleti felén lévő feszültségeket és megint figyelmeztetett a migránsokra és a menekültekre.

A pápa karácsonyi üzenetét, valamint Urbi et orbi áldását szokás szerint tízezrek hallgatták a Vatikánban, s további milliók a televízión, a rádión vagy az interneten keresztül.

Ne legyetek közömbösek a gyermekek szenvedései iránt

Ferenc pápa a szombati éjféli misén felhívta a hívők figyelmét arra, hogy ne csak a jászolban fekvő kisdedet „fogadják be”, hanem a napjainkban a világ különböző tájain szenvedő gyermekeket is. Felhívta a figyelmet azokra a gyermekekre, akik nem alhatnak nyugodtan bölcsőikben, szüleik védelme alatt, mint egykor Jézus, hanem szenvednek.

Főleg az európaiakhoz fordulva pedig azt kérte, hogy legyenek vendégszeretőbbek a menekültekkel, megemlítve azt, hogy Jézus is menekült volt. Elítélte a gazdagok pazarlását korunkban, amikor gyermekek és szegények halnak éhen.

A pápa arra kérte a hívőket, hogy karácsonykor ne az ajándékok halmozására törekedjenek, hanem azok felől érdeklődjenek, akik a társadalom peremére szorultak.