Kézművesség (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Lehetne ez a cím közhely, vagy üres szavak mondatba foglalása, ha az adventi hangulat, a mézeskalács illata, a gyerekek kacaja vagy a hideg templom falai közötti lélekmelegítő ünnepi koncert nem váltott volna ki valódi érzéseket, örömet, meghatódottságot december 10-én Tardoskedden.

Ott, a Faluházban gyűltek össze a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesület tagcsaládjai és a környékbeli meghívott vendégek az advent harmadik gyertyagyújtásának alkalmából.
Pásztor Csaba, a jövőre húszéves jubileumát ünneplő egyesület elnöke az ünnepvárás jegyében köszöntötte a résztvevőket. A családok bemutatkozása, élettörténeteik elmesélése közelebb hozta egymáshoz a felnőtteket, míg a gyerekek közös játékokkal, mézeskalács díszítéssel foglalták le magukat.

A családok nagy örömmel vettek részt a programon, amely értékes színfoltot biztosított a szürke hétköznapokban, fényt adva az ünnepi várakozásnak. A tardoskeddi családok mellett a Vág másik oldalán élő mátyusföldiek, vagy akár a Pozsonyba, Nádszegre elszármazott, de haza-hazalátogató szülők elmondták, hogy a család, a magyarság, a magyar nyelv szeretete és megőrzése az a közös érték, amely mentén nevelik gyerekeiket. Teszik ezt annak ellenére, hogy egyre fogyatkozó számban vannak jelen azon a vidéken is.

Az ünnepi hangulathoz nélkülözhetetlen Adventi szentmisét Cirill atya, ferences rendi szerzetes mutatta be a helyi katolikus templomban, amely otthon adott a szentmise előtt és után a galántai Kodály Zoltán Daloskör ünnepi koncertjének is. Az énekesek Józsa Mónika vezénylésével maradandó élményt szereztek a szép számban jelenlévőknek. A tartalmas délutáni programok után az esti órákban Csányi Alexandra tanárnő felkészítésében a gyerekek betlehemes műsorával záródott az együtt töltött kellemes nap.

A programok értékét növeli, hogy önkéntesek munkájával és hozzájárulásával, valamint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával valósult meg.

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.