Fotó: TASR

Hosszabb hallgatás után elfogadta a szervezők meghívását az Emberek párbeszédben című előadássorozatra Róbert Bezák volt nagyszombati érsek. Előadásának az Ember teremtése – véget ért az ember genezisének egy korszaka címet adta.

December 13-án a zsúfolásig megtelt Kisjézus-templomban több szlovák anyanyelvű hallgató jelenlétében hosszas tapsvihar kísérte a nyugalmazott püspök előadását. A hallgatóság közt ott ült Miroslav Vlk bíboros is, aki korábban Bezák találkozóját is közvetítette Ferenc pápával.

Bezák előadásában a teremtés hatodik napjáról beszélt, a megpihenés előtti napról, az illúziók elvesztéséről és az ember Isten nélküli szabadságra ítéltetéséről, de a reményről és az Istenhez vezető helyes útról is.

Előadása után a hallgatóság köréből kérdések is elhangzottak, amelyek közül szinte valamennyi a Nagyszombati püspökség éléről való leváltására vonatkoztak. Néhány tényre Bezák kritikusan válaszolt, egyben elismerte azt is, hogy a távozása nem volt előkészített. Elmondta, hogy az egyik bíborossal való találkozóján feltette a kérdést, elegendő-e csupán néhány mondat, valamilyen vád vagy gyanú egy püspök leváltásához, nem szükséges-e valamilyen dokumentum, ha már egyszer a püspökséghez vezető út olyan hosszú és nehéz. Azt mondta, az egyháztól csak saját szabályainak betartását várta, „veszélyes, ha az emberi elem az egyház fölé magaslik” – fogalmazott. Az egyház finanszírozásával kapcsolatban többek közt megjegyezte, az ugyan hirdetheti, hogy a társadalmi és a politikai helyzet nem teszi lehetővé, hogy a pénzét bevallja, ebből azonban Bezák szerint nem lehet elvet csinálni. „Az a veszély fenyeget, hogy ha az egyház nem lesz empatikus, elveszíti az embereket” – jelentette ki a volt nagyszombati püspök.

Bezák azt is kijelentette: sohasem akart hős lenni. „Én nem ezt akartam, szeretnék nagyszombati püspökként állni most is, nem pedig nyugalmazott püspökként” – mondta. „Voltak terveink, szerettük volna az egyházat közelíteni az emberekhez, bevonzani őket oda. Olyan volt ez számomra, mintha valaki egy pillanatban meghúzta volna a kéziféket a vonaton” – fűzte hozzá.
Róbert Bezák érseket 2009. június 6-án iktatták be. A tisztségéből XVI. Benedek pápa váltotta le 2012. július 2-án az apostoli vizitáció alapján, amelyre 2012 januárjának és februárjának fordulóján került sor, mindennemű értékelhető indok nélkül. Bezák ezt követően 2013 decemberétől egy évig Olaszországban a redemptorista rend bussolengói kolostorában tartózkodott, majd visszatért Szlovákiába. 2014 júniusában az egyik audiencia után találkozott Ferenc pápával, akinek a rövid találkozón egy levelet is átadott. Válasz azonban nem érkezett rá. Miroslav Vlk prágai bíboros is közvetített egy találkozót közte meg a Szentatya közt 2015. április 10-én. Bezák akkor mintegy 50 percig beszélgetett a pápával, ismertette vele leváltásának körülményeit. Bezák helyzetén azonban eddig ez sem változtatott semmit.

(Felvidék.ma/TASR)