Negyven esztendővel ezelőtt, 1976. december 16-án adta első koncertjét az ismert könnyűzenei együttes, a Kormorán. Az elmúlt négy évtized több mint nyolcszáz dalát, rockoperákat, filmzenéket foglalja össze az a közel háromórás koncert, amelyet pénteken, december 16-án adnak a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Kormorán igazi „kárpát-medencei” csapat: énekese a felvidéki Vadkerti Imre ( aki a Kaszás Attila Kulturális Fesztivál keretén belül idén kapta meg a Pro Traditione díjat), Gáspár Álmos hegedűs Erdélyből való, Fehér Nóra énekesnő pedig délvidéki.
„Hosszú utazás volt ez a négy évtized a magyar könnyűzene hajóján, nagyon izgalmas vállalkozás. Emlékszem, az emberek mennyire csodálkoztak, amikor a hetvenes évek második felében népi hangszereket, citerát, töröksípot, hegedűt vittünk fel a rockszínpadra” – mondta Koltay Gergely, a zenekar alapítója, vezetője a magyar köztévé M1 csatornájának csütörtök reggeli műsorában.

A zenész felidézte, hogy annak idején ott lehetett a táncházmozgalom bölcsőjénél, tanult klasszikus zenét, és a hatvanas években nőtt fel, a magyar beatkorszak kialakulásakor. Hozzátette: ezekből a gyökerekből alakult ki a Kormorán folk & roll stílusa, amely a magyarországi folkmuzsikát mutatta be korszerű nyelvezettel itthon és külföldön is. A Kormoránban eddig 73 zenész fordult meg, jelenleg nyolctagú a csapat.

A pénteki jubileumi koncert díszvendégeként fellép Deák Bill Gyula és Papadimitriu Athina. A jól ismert régi nagy slágerek mellett bemutatják a Kormorán vadonatúj albumát is, melyen 16 új szám szerepel.

(MTI/Felvidék.ma)