Ipolyi Arnoldra emlékeztek a halálának 130. évfordulójára szervezet emléknapon (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ipolyi Arnold emléknapot és emlékversenyt szerveztek a tudós papról elnevezett ipolybalogi iskolában. A december 2-án az Ipolyi Arnold Alapiskolában megrendezett versenyen kilenc iskola tíz csapata mérettetett meg.

„Az ünnepek igen jellegzetes jegyei egy közösségnek. Ma ünnepelünk iskolánkban. A jelen a múltból nyeri erejét. A múlt hagyatéka bennünk és gyermekeinkben él tovább” – kezdte ünnepi beszédét Molnár Barnabás, az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola igazgatója. Beszédében méltatta a tudós pap munkásságát és szellemi hagyatékát.

A köszöntőket az iskola tanulóinak kultúrműsora követte, majd a kilencedikesek prezentációja a névadóról.

Az emlékversenyen a házigazda mellett képviseltette magát az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola, az ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Alapiskola, a lukanényei alapiskola, a csábi alapiskola, az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola és a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola. Magyarországról érkezett a Neumann János Általános Iskola képviselete Erdőskertesről,  illetve a Mikszáth Kálmán Általános Iskola tanulóifjúsága Dejtárról.  Az emlékverseny fő témája Ipolyi Arnold életpályája és munkássága volt. Tevékenységén belül hangsúlyt kapott népmesei gyűjtése. A háromfős csapatokra többfordulós verseny várt.

„Az idei év különleges, mivel most emlékezünk Ipolyi Arnold halálának 130. évfordulójára. Ennek szenteltük az emléknapot és emlékversenyt. Már hagyomány tanintézményünkben, hogy megemlékezünk Ipolyi Arnoldról, mely megemlékezés része kvízjáték, valamint különféle foglalkozások. Idén a kerek évforduló alkalmából a környező iskolákat is meghívtuk a rendezvényünkre” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Molnár Barnabás. Az emlékversennyel kapcsolatban kifejtette, céljuk volt a névadó szellemiségének és életművének megismertetése a tágabb régió diákjaival is.

Az emlékversennyel azonos időben az ipolybalogi tanulók különféle foglalkozásokon és előadásokon vehettek részt. Egyebek mellett Csáky Károly, portálunk publicistája tartott előadást Ipolyi Arnold életéről, hangsúlyozva az Ipoly menti falvakhoz kötődő emlékeit és emlékhelyeit. Lőrincz Sarolta Aranka az alsó tagozatosok számára tartott néphagyományokra épülő zenei foglalkozást. A legkisebbeket táncház is várta. Kézműves foglalkozás keretén belül karácsonyi díszeket készítettek a felső évfolyamosok. Ugyanakkor a Szent Koronáról és a koronázási jelvényekről láthattak érdekes ismeretterjesztő filmet.  Az Ipolyi Arnold teremben a tanulók gyűjtéseiből néphagyományt felölelő kiállítást rendeztek be.

Az Ipolyi Arnold emlékverseny az alábbi eredménnyel zárult: harmadik helyezett lett a csábi alapiskola és óvoda csapata, második az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola, az első helyen pedig az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzett.

Az eredményhirdetést követően a rendezvény az ipolybalogi templomban folytatódott, ahol megtekintették a Szent Korona hitelesített másolatát. Majd az ipolykeszi templom falán lévő Ipolyi Arnold-emléktábla megkoszorúzásával ért véget az emléknap.

A rendezvény a Magyar Kormány támogatásával, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Pásztor Péter felvételei az eseményről.

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.