(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Advent harmadik hétvégéjén szervezték meg Ipolyságon a karácsonyváró rendezvénysorozatot. Az eseményfolyam a hagyomány és az újítás ötvözéseként jött létre.

December 9-én és 10-én a városháza előtt első alkalommal szervezték meg az ipolysági karácsonyi vásárt. A felállított standokon helyi és környékbeli kézművesek állítottak ki, portékáikat árulva. Egyebek mellett megjelent a bőrdíszműves, keramikus, fafaragó, rongybabakészítő is. Az érdeklődők hagyományos karácsonyi édességeket, mézet, apró dísztárgyakat is vásárolhattak. A vásár különlegessége volt a város tanintézményeinek bemutatkozása. A standok a diákok, a tanárok, valamint a szülők által készített apróságokkal várták az érdeklődőket. A befolyt összeggel az adott oktatási intézményt támogatták a vásárlók.

Pénteken kora este tartották meg a hagyományos karácsonyi baráti összejövetelt, a Kézmelengetőt. A programban a helyi iskolák tanulói, valamint a nyugdíjasklub tagjai léptek fel, miközben forralt borral, mézeskaláccsal és forró teával kínálták a rendezvény résztvevőit.

Szombaton délelőtt folytatódott a karácsonyvárás. Délután a Karácsonyi sokadalom elnevezésű program keretén belül a hagyományőrzés került a középpontba. Az eseményen fellépett az ipolysági Sendergő Gyermek Néptánccsoport, a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes, amelynek tagjai élő népzenei kíséret mellett táncoltak. A városháza előcsarnokában mindkét napon kézműves tevékenységekkel várták az érdeklődőket.

Az ipolysági tanintézmények ugyancsak szerveztek karácsonyváró rendezvényeket. A Pongrácz Lajos Alapiskola december 3-án tartotta meg karácsonyváró délelőttjét az iskola épületében. A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola december 10-én rendezte meg karácsonyi délelőttjét.

Az intézmények mellett az egyes vendéglátóipari létesítmények szintén várták a legkisebbeket. December 11-én a MyHont Café kávézóban közösen készítették el a karácsonyi díszeket, majd feldíszítették a karácsonyfát.  A kávézóban már hagyománya van a közös karácsonyi készülődésnek. Mindeközben mesefilmvetítéssel kedveskedtek a gyerekeknek.

A karácsonyi rendezvények sora még nem ért véget a városban. December 16-án, pénteken 16.30 órai kezdettel a római katolikus templomban tartják meg a hagyományos adventi hangversenyt, melyen a ipolysági énekkarok mellett a zselízi Franz Schubert Vegyeskar is fellép.

Pásztor Péter felvételei az ipolysági karácsonyváró rendezvénysorozatról. 

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.