Bodnár Éva (fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

A Bodrogközi Magyar Közösségi Házban december 29-én nagysikerű verses-zenés összeállítás keretében került bemutatásra Bodnár Éva – Egyszerű hitvallás című verseskötete.

Az este a szerzőnő gyönyörű verseivel indult, a legfiatalabb rajongók szavalták a költőnő kedvelt sorait. Felléptek: Dubík Szonja, Tóth Dávid és Dubík Eszter. Majd ezt követően Orlovský Erzsébet, a szerző közeli barátja adta elő Bodnár Éva több versét.

A költőnő bevezetőjében beszélt életútjáról, családjáról, örömeiről és az őt ért megpróbáltatásokról, melyekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy az élet rótta belé ezeket a sorokat, ő csak lejegyezte őket. „A betűk szerelmese vagyok, vonzanak a betűk, szeretek velük játszani, megmutatják az anyanyelvünk egyediségét, játékosságát és erejét. „A kisiskolában, ahová jártam, két szekrény volt a könyvtár, szerettem a könyvek illatát, a gondolatok ízét és a tudást, amit adnak, minden érdekelt, ami rím és ami dallam”.

Elmondta, hogy mesekönyveken és irodalmi alkotásokon nőtt fel, rengeteget olvasott, a magyar irodalom és történelem szerelmese lett.

A közönség azt is megtudhatta, hogy az Iskén született költőnő ma Bodrogközben él, jelenleg Kistárkányban lakik és alkot. Egy törés az életében, az édesanya korai halála megakasztotta alkotói lendületét, de az írás kényszere megmaradt, még ha sokszor az asztalfióknak születtek is a versek. „Az írással gyógyítottam magam. Az idő múlásával aztán a barátnőm bíztatására vettem elő az eldugott sorokat”- vallotta.

Külön hangsúlyozta, milyen fontos számára a magyarságtudata, ezért is írt olyan sok verset a szülőföldről, az édes anyanyelvről. Különösen most tudatosult ez benne még jobban, hogy Németországban kellett dolgoznia, s bár az ötödik nyelvvel birkózik meg, ám számára egyre csodálatosabb a kimeríthetetlen gazdagsággal bíró magyar nyelv, amely egyszerre szép, érzelmes és kifejező.

Erkölcsi kötelesség ápolni és továbbadni az anyanyelvet. „Az ember olyan mint a fa, nemcsak felfelé nő, de lefelé is terjeszkedik, ragaszkodik a gyökereihez, a szülőföldhöz” – emelte ki a hitvallását Bodnár Éva.

Bodnár Éva új verseskötete (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Kifejtette, hogy igazán csak Kistárkányban tud alkotni, ahol mindig megtalálja a múzsa. „Az új könyvem teljesen én vagyok, vannak benne régebbi versek, én ezeken sem szeretnék változtatni, minden megtapasztalásból tudás lesz, ami elvezet a központhoz, az Istenhez, ezen az úton nekem nagyon fontos a szülőföld, a hit és a szeretet.”

Bodnár Éva több mint harminc éve foglalkozik versírással, első önálló kötete, a Teher alatt a pálma 2010-ben jelent meg. Verseit a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes megzenésítette, a lemez Fohász a hazáért címmel jelent meg. A zenés anyagból egy oratórium is készült, melyet szimfonikus zenekari kísérettel mutattak be Ungváron.

„A verseit ebben az álnok világban is érzelmekben gazdagon, kendőzetlenül írja le, úgy, ahogy a lelke legmélyén lakoznak. Számára a versírás az önkifejezés olyan formája, amelyet valamiféle belső kényszer irányít. Költészetében az erőt adó szülőföld szeretetét, a keresztyén értékek hangsúlyozását, lelki gyötrődéseket, a magyar sorsproblémák érintését véljük felismerni” – fogalmazott Orlovský Erzsébet, a költő közeli barátja.

Az est második részében a Kárpátaljáról érkezett Credo Verséneklő Együttes adott koncertet. Az együttest  2015-ben a Magyar Örökség és Európa Egyesület kuratóriuma a nagyszámú állampolgári javaslat alapján Magyar Örökség Díjban részesítette, elismerve húszéves értékes nemzetmegtartó szolgálatukat.

Az Ivaskovics József által alapított és vezetett Credo Együttes az utóbbi húsz évben szűkebb hazájában, Kárpátalján, de az egész Kárpát-medencében, sőt Európa számos országában ismertté vált, mindenütt, ahol magyarok élnek és rendszeresen szolgálatra hívják őket.

„Amióta Bodnár Éva kistárkányi költőnőt felfedeztük magunknak, azóta megtaláltuk a mi saját arculatunkat, az igazit, a felvidékit, az Ung megyeit” – fogalmazott Ivaskovics.

Ivaskovics József ungvári zeneszerzőt, egyben az együttes vezetőjét, mélyen megérintették a költőnő versei és 15 verset zenésített meg Bodnár Éva költészetéből.  Az est folyamán előadótársai, Fekete Zsuzsanna, Szabó Lívia és Varga Katica közreműködésével ezek a szerzemények kerültek előadásra.

A BMKH rendezvényterme az érzelmek húrjait pengető művészeknek köszönhetően megtelt a szeretet, a béke és a hazafias áhítat csodálatos erejével, amit a hálás közönség vastapssal jutalmazott.

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6369852340629745201?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]