(Fotó: TASR)

Úgy látszik, sokan bedőlnek a reklámoknak, és a gazdag Jézuska, a pompázatos karácsony reményében még a kölcsön felvételétől sem ódzkodnak. Legalábbis ez derül ki a KRUK közvélemény-kutatásából. A szlovák polgárok 15 százaléka készül arra, hogy záros határidőn belül hitelt vegyen fel a legszentebb ünnep finanszírozására, főleg az ajándékokra.

A fogyasztói szokásokat vizsgáló közvélemény-kutató társaság megállapította azt is, hogy bár az emberek 51 százalékának elegendő pénze van a háztartásra, a nagyobb kiadások fedezése már gondot okoz nekik. Éppen ezért jelentős részük arra készül, hogy év végén „egy kicsit” eladósodik.

A gazdasági növekedés azt hozza magával, hogy az átlag szlovákiai polgár hajlandó többet költeni ajándékokra, karácsonyi díszítésre és a menüre is. Az előrejelzések szerint idén akár 500 eurót meghaladó összeget is hajlandók vagyunk áldozni a karácsony „szebbé tételére”.

A KRUK felmérése szerint az emberek leggyakrabban 400 és 800 euró közötti összegű fogyasztói hitelbe verik magukat ünnepek táján. Érdekes módon a férfiak hajlamosabbak a hitelfelvételre, mint a nők.

Talán érdemes volna tanulnunk a lengyelektől, akik év vége táján nem a költekezésre fókuszálnak, hanem sokkal inkább arra, hogy az új esztendőbe minél kevesebb adóssággal lépjenek át – magyarán, amit csak lehet, törlesztenek. Persze ehhez az is kellene, hogy ne dőljünk be a reklámoknak, a kecsegtető árkedvezményeknek, s az érzelmi alapú vásárlás helyett inkább megfontoltabban költekezzünk.

Magáért beszél az az adat is, miszerint a szlovákok 48 százaléka nem tud ellenállni a csábításnak, az első látszatra olcsó vételnek még akkor sem, ha a hőn óhajtott holmira éppen nincs pénze. Az egyszer van egy évben karácsony jelmondat szellemében pedig adósságba verik magukat, csak hogy a fa alá varázsolhassák a „megkívánt” holmit. Ráadásul sokszor nem sokkal az ünnepek után kiderül, hogy a hitelből vett drága cuccra nincs is szükség. Januárban viszont már be kell fizetni a felvett kölcsön első részletét… Jön a kijózanodás!

A karácsonyt manapság akkor sem lehet olcsón megúszni, ha nem költünk drága ajándékokra. Talán sokan emiatt sem szeretik ezt az ünnepet. Meghitté nem a fényűzéstől válik, hanem az együttléttől azokkal, akiket szeretünk. S ha okosan gazdálkodunk, még a szilveszteri eszem-iszomra is marad némi pénzünk.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)