Irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó munkáim I. kötetében (Dunaszerdahely, 2004) említettem, hogy Krúdy Gyulát, a XX. századi magyar széppróza nagymesterét is szoros szálak fűzték a mai Szlovákia területéhez.
Az író három évet töltött fiatal gyermekként az észak-szlovákiai Podolinban, a „középkorias” városkában, ahol az algimnázium diákja volt. Erről hagyományaink lexikona is részletesen beszámol, megemlítve az itteni fogantatású Krúdy-műveket, illetve azokat az írásokat, melyekben az északi táj képe is megelevenedik.
A lexikonban közölt ismereteket kiegészítve, feltétlen szólnunk kell azonban egy másik kapcsolatról is, amely Nógrád megyéhez, pontosabban az Ipoly menti tájhoz kötötte Krúdyt. Annál inkább is érdemes erről beszélnünk, mivel az író „második szülőföldjének” tekintette ezt a tájat. A kapcsolatnak pedig számos irodalmi vonatkozása is van: regényalakokat, novellahősöket vonultat fel Krúdy; a vidék hangulatát örökítette meg több írásában is. „Szóval, van táji kötődése Krúdy életének, és a sorban joggal kér magának előkelő helyet Nógrád” – olvassuk a szülőföld irodalmi hagyományait ugyancsak kutató Praznovszky Mihály egyik írásában. (Horpács, 2003)
Ott, ahol a nyugat felé folydogáló Ipoly egy éles kanyart ír le délnek, majd északnyugati irányba folytatja útját, találjuk a kis nógrádi községet, Szécsénykovácsit. A hajdani kúriás, de viszonylag szegény falu gyönyörű környezetben települt, a természet megannyi csodájával megáldva. Talán ezért is vonzódtak ide egykor a nemesurak. Mert az ezerszázhatvankét hektárnyi terület sokfelé osztódott már akkor is; a határbeli földek pedig – mint azt Vályi András is megírta a XVIII. században – csak „középtermékenységűek“ voltak. (Csáky K, Pozsony, 2007)
„Görbeország” dimbes-dombos tája azonban mindenért kárpótol. Nem csoda, hogy irodalmunk legnagyobb alakját, Krúdy Gyulát (akinek dédszülei e faluban laktak) is el-elbűvölte e vidék gyerekkorában, s később így idézte az ősök bölcsőhelyét: „Azon a réten kergettem én is a lepkét és a labdát, s ma is úgy látom, hogy szebb rét talán nincsen is az egész világon. Az Ipoly mentén terült el a lapos partok között, és szelíden, lágyan szaladt tovább a lehajló füzek és tömpe bokrok között, mint a nótaszó.” (Az álmok hőse)
Maga Krúdy Gyula /1878–1933/ írja egyhelyütt nagyapjáról, a „katonás, nyalka, kemény tekintetű” öregúrról, hogy „még nógrádi kiejtéssel beszélt magyarul”. Nem csoda, hisz a legidősebb Krúdy Gyula Szécsénykovácsiban (ma Nagykürtösi járás), abban a bizonyos „zsindelyes, kapubálványos” kúriában született 1823-ban, amely a család nógrádi ágának ősi fészke volt. Krúdy János és Virág Terézia első gyermekeként látta meg a napvilágot. Rajta kívül még öt gyereke volt a nemesi rangot viselő házaspárnak, köztük Krúdy Kálmán, az irodalmi hőssé emelkedett nógrádi betyár is.
Az író nagyapja a szécsénykovácsiak „szemefénye” volt. Nagyváradon végezte jogi tanulmányait, majd 1846-ban a megye tiszteletbeli aljegyzőjévé választották. A szabadságharc alatt a századosi rangig vitte, vitézül harcolt Komárom várában is. A forradalom bukása után menlevéllel távozott, előbb hazaköltözött, aztán Debrecenben folytatta ügyvédi gyakorlatát. Később Szabolcsban telepedett le, hogy Nyíregyházán gyökeret eresszen a Krúdyak nógrádi ága. „Bizonyos fokig” tehát nógrádi maga az író, Krúdy Gyula is. Gyermekkorában gyakran eljárt Kovácsiba, hosszabb-rövidebb időt töltött az itteni romoknál.
Hogyan és mikor kerültek ide valójában az ősök, akiknek hajlékából csupán emlékeit és a „pelikános” családi címert vitte magával az író nagyapja a Nyírségbe? Nógrád megye monográfiájában azt olvashatjuk, hogy a Krúdy család Zólyom megyéből származik. Tagjai a XVII. századtól tartoztak a nemesek osztályába. Ekkor nyerhették el a már említett családi címert is, mellyel kapcsolatban az alábbiakat írja Krúdy: „Ez pléhtáblára volt föstve: pelikán, mely önvérével táplálja fiókáit. …senki se tisztelte jobban a családi hagyományokat, családi érzéseket, atyafiságos érzelmeket…, mint a Kandúrok címerpajzsában látható pelikán.” (Krúdy Gy., Gordonkázás. Bratislava, 1987)
A zólyomi Krúdyak katolikus ága a XVIII. században Nógrád megyébe költözött, s Szécsénykovácsiban lett közbirtokos. A család különböző helyeken szétszórt apró birtokokon korszerűtlen gazdálkodást folytatott, s csak az örökös viszálykodások, a szinte napirenden lévő pereskedések révén tartották fenn valahogy magukat. Pereskedések, panaszok és feljelentések szerkesztése kötötte le a dédnagyapa, Krúdy János idejét is. A várnagyi állás némi jövedelmet jelentett, de 1846-ban innen is kibukott, mivel hivatalát nem tudta az elvárásoknak megfelelően vezetni. Akármilyen is volt azonban a Krúdyak élete Kovácsiban, azok, akik innen elszármaztak, mindig nosztalgiával gondoltak az ősi fészekre. Krúdy apja még Hector nevű szeretett kutyáját is innen vitte a Nyírségbe, hogy ugatásával legalább ez emlékeztesse őt „a kies, ősziesen merengő Nógrádi tájakra, ahol gyermekkorát a forradalom után a nagyapai háznál a világszép, de nem a legszerencsésebb kisasszonyok /Mária, Irma, Izabella, Amália/ között töltötte.” Ezek a kisasszonyok voltak az ő nagynénéi.
Krúdy János, a „deres bajuszú férfi”, az író dédnagyapja 1855-ben halt meg Kovácsiban. Földi maradványait korábban elhunyt felesége, Virág Terézia mellett helyezték el a családi kriptában. Sírhelyük 1980-ban a temetőben végzett tereprendezés következtében megsemmisült. A dédszülők síremlékét, amely „majd három évig hevert méltatlanul elfeledve a kovácsi domboldalon, Z. Urbán Aladár pedagógus kezdeményezésére az Ipolyvarbói Alapiskola tanulói állították fel. Környékét virággal ültették be, s azóta is kegyelettel ápolják. A sírkő nehezen olvasható szövege egyébként így hangzik: „Itt nyugosznak Istenben boldogult/ Krúdy Jánosné született Virág Terézia/ elhunyt életének 45-ik évében február 8-án 1845./ és Krúdy János elhunyt életének 61. évében november 26-án 1855./ Hat gyermektek árván esengnek/ Jó szülék! lelki üdvötökért/ Nyerjetek Istentől nekünk/ Ti is égi tért.”
Az ősök szülőföldjének motívumai – mint már említettük is – Krúdy Gyula írásaiban jól nyomon követhetők, hisz az író a táj ábrázolásának is kitűnő és fogékony mestere volt. Számos művében jelenítette meg a Nyírség és az Alföld vidékét, Pest és Buda peremterületeit, valamint a mai Szlovákia tájait. A nógrádi halmok, az Ipoly menti mezők, a virágba öltözött rétek, a csendes füzek, a titkokat rejtegető erdők sok-sok Krúdy-írásban jelen vannak.
A faluról készült honismereti füzetben írtam 2005-ben az alábbiakat: „ Krúdy Gyula bizonyára látta még jópárszor őseinek nemesi kúriáját Kovácsiban. Pontosan mikor épülhetett az, nem tudjuk, mint ahogy azt sem, mikor tűnhetett el. /…/ Állt egy kúria hajdan a Szentiványiak otthona s a későbbi Herrmann-kúria között is. Ezt valamikor a XIX-XX. század fordulója táján bontották le, s helyén egy csendőrlaktanya épült, amely mára már szintén eltűnt. Családi ház áll ott, mely alatt megvan még viszont a régi pince. Talán ez lehetett a Krúdyaké?“
Szécsénykovácsiban a mai napig hűen ápolják a nagy író szellemét, helybeli emlékeit. A hagyományápolásnak csupán néhány régebbi példáját említem meg itt.
Hogy a helybeliek még többet tudjanak a nagy íróról és nemes elődeiről, 1993-ban a Csemadok Nagykürtösi Járási Bizottsága a Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napok keretében irodalmi szemináriumot rendezett Szécsénykovácsiban. Az ünnepség a dédszülők síremlékének megkoszorúzásával kezdődött, majd kis kiállítás nyílt a kultúrházban. Ezt követően Krúdy és a felvidék címmel Csáky Károly tartott előadást, Czine Mihály irodalomtőrténész pedig Krúdy művészi világáról beszélt.
2003-ban, Krúdy születésének 125. és halálának 70. évfordulója tiszteletére rendezett programok része volt a Szécsénykovácsiban tartott ünnepség is. Ebből az alkalomból a község központjában emléktáblát leplezett le Szécsénykovácsi polgármestere, Filip József. Hrubík Béla költő, a falu szülötte tartott avató beszédet, Szénási Sándor István költő pedig elszavalta az ez alkalomra írt versét. Az emléktáblán az alábbi szöveg olvasható: „Szécsénykovácsiban élt egykor a Krúdy család, amely Krúdy Gyula írót adta a magyar nemzetnek. 2003. október 21., születésének 125. évfordulóján, Szécsénykovácsi Önkormányzata, Palóc Társaság.”
Dr. Praznovszky Mihály ezt követően a Krúdyak életét villantotta fel, Fráter Zoltán irodalomtörténész pedig a Krúdy-világot varázsolta a hallgatóság elé. Mindezt jól kiegészítették Zórád Ernőnek a Krúdy-írásokhoz készült illusztrációi.
