A Szülőföldért Polgári Társulás 2005-ben azzal a céllal jött létre Nánán, hogy a Csemadok mellett olyan közművelődési (és helyi jellegű néprajzi, honismereti) rendezvényeket szervezzen, melyekkel felkeltheti minden korosztály figyelmét a helyismeret fontosságára, ősi hagyományaink megismerésére. Nem titkolt célja volt az is, hogy e városhoz közeli község állandóan változó, el- és bevándorló lakosai is megismerjék és megszeressék ezt a kedvező földrajzi fekvésű ősi települést.
Több mint tíz éve fiatal házasok hozták létre a civil szervezetet, majd, mint általában lenni szokott, maradt tagként, érdeklődőként a közép-, illetve idősebb korosztály.
Most az adventi vasárnapok adták az ötletet, hogy „Lélektől lélekig“ címmel egy beszélgetést szervezzenek a párkányi Hegyi Péter káplánnal.
Az ógyallai születésű Hegyi Péter atyát a nánai hívők még a nyár folyamán ismerték meg, amikor egy magyarul nem tudó plébánost helyeztek Párkányba. Hegyi atya akkor diakónusként járt ki a plébánossal Nánára, hogy a hívők lelki üdvére az anyanyelvükön is szolgálja a mise egy részét.
Az atyát októberben szülővárosában, Ógyallán a katolikus egyház szertartása szerint pappá, káplánná szentelték. Egy autóbusznyi hívő ment el a szentelésre Párkányból és Nánáról, ami egyben azt jelezte, hogy befogadták őt és örömmel várták a plébániára. Az ifjú atya sok kellemes meglepetéssel szolgált már a kezdetekben mindkét helyen. Nána község állandó misézője lett – s a helybeliek reményei szerint sokáig marad itt.
A fiatal káplán tudása, hitbéli elkötelezettsége nemcsak a szertartások lebonyolításában, de a szuggesztív, lélektől lélekig ható prédikációiban is megnyilvánul. Nagy elfoglaltsága ellenére tanúsított segítőkészsége (a város minden iskolájában hittant is tanít) tovább növeli népszerűségét. Az idősebb embereknek például felkínálta a templomból való hazaszállítást.
A vele való találkozás során nem véletlenül hangzott el József Attila nagyon aktuális Tél című verse. A „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni“… „valami nincs sehol“… gondolatok motiválták a beszélgetés témáját.
Az atya szólt az advent értelmezéséről, a koszorú, a négy gyertya üzenetéről. A számunkra már alig ismert csend, a befelé fordulás fontosságáról – nemcsak így karácsony táján. Beszélt a sok felszínes, zajos csillogásról, mely eltompítja a lelkeket. S persze nem maradt ki az ő magánéletének az a szelete sem, amely ifjú emberként az Úr szolgálatába állította.
A kellemes délutánon, a gyertyák fényében, teázás mellett mindenki úgy érezte, jó volt együtt lenni. Az atya is próbálta megnyitni az emberek lelkét is egy-egy fogalom értelmezésével.
Az adventi énekkel befejezett délután egy kicsit hozzájárult a várakozás lelki öröméhez, amit talán máskor is gyakorolni kellene.
