Szilice község (Fotó: a falu facebook oldala)

Közel kétezer eurós támogatás a Bethlen Gábor Alaptól a szilicei parókia tetőzetének a felújítására.

A Szilicei Református Keresztyén Egyházközség a 2016-os esztendőben a Bethlen Gábor Alap támogatásával megtette az első lépést a parókiája tetőzetének cseréje felé.
A szilicei egyházközség parókiája jelenleg a gyülekezet és a hozzá tartozó három leányegyházközség (Szalóc, Borzova és Vígtelke) fenntartásában biztosítja a helyben lakó lelkipásztor és családja lakhatását és szolgálatát. A lelkészlak tetőzetének romlását az ott lakók már jóval korábban tapasztalták esőzések idején a több helyen becsurgó víz által, amely miatt a mennyezet többszöri javítása is szükségeltetett. Ideiglenes megoldásként edényeket raktak a padlásra, s közben szembesültek a szétkorhadt tartógerendákkal.

A tetőzetet 10 éve statikus is megvizsgálta, aki ötéves élettartamot határozott meg. A tetőzet egyelőre állta az időjárás megpróbáltatásait: a szelet, a havat és a viharokat. Az újabb szakvizsgálat pedig kimutatta, hogy az épület falán érzékelhető egyre nagyobb repedéseket is a tetőzet megromlott állapota okozza, azaz a szétcsúszott kötőgerendák.

A gyülekezet azonban a műemlék temploma javítását részesítette előnyben, amely miatt a parókián csak kisebb javítások történtek. A tetőzet javításába elsősorban az anyagiak miatt nem is volt lehetősége belevágni.

Az egyházközség végül úgy döntött, hogy pályázat útján a Bethlen Gábor Alaphoz fordulnak segítségért, hogy a régóta halogatott, de egyre szükségesebb felújítást minél előbb elvégezhessék, melynek megvalósulása esetén rövid távon nem kell félniük, hogy a lelkipásztor és családja feje fölött nem lesz tető, hosszú távon pedig a lelkészlak továbbra is betöltheti küldetését egy olyan korban, amikor egyre kevesebben vállalják a parókia, ill. gyülekezet fenntartását.

A Bethlen Gábor Alap kuratóriuma 600 ezer forintos (átváltva 1929,01 EUR) támogatást  ítélt meg az egyházközség számára, amely a 292,03 eurós önrésszel a tetőfedőanyag nagy részének (azaz a szükséges mennyiségű cserépnek, kupáknak és a szélcserepeknek) bebiztosítására volt elegendő.

A megvásárolt tetőfedő anyag elhelyezésre került, a gyülekezet pedig hálás a kapott támogatásért, és keresi a további lehetőségeket, lépéseket, mert ezúton egy sok éve húzódó és egyre szükségesebb, akutabb problémája indult el a megoldás felé.

(reformata.sk/Felvidék.ma)