(Fotó: Neszméri Tünde illusztrációs felvétele)

Az eddigi mérések arra utalnak, hogy az 1999-es lengyel közoktatási reform hozzájárult az OECD PISA-tesztjein mért teljesítmények javulásához – különösen a rosszul teljesítő diákok eredményei lettek jobbak. A reform hosszú távú, munkaerőpiaci hatásáról Drucker Luca Flóra–Horn Dániel a Közgazdasági Szemle szeptemberi számában tett közzé egy érdekes tanulmányt.

Lengyelországot gyakran csodaként emlegetik az OECD PISA-jelentésekben, hiszen a diákok átlagos teszteredményei jelentősen javultak az utóbbi évtizedben. Míg 2000-ben a lengyel diákok szövegértésből az OECD-átlag alatt teljesítettek, 2012-re Lengyelország már az egyik legjobban teljesítő ország lett. A matematikaeredmények és a természettudományos készségek pontszámai is hasonló trendet követnek. Ez a javulás feltehetően az 1999-es oktatási reform hatásának tudható be.

Svédország és Finnország példáján megmutatta, hogy a hasonló komprehenzív (átfogó, összefogó) oktatási reformok csökkentik az egyenlőtlenségeket a tanulók között azáltal, hogy segítenek a rosszabb képességűek eredményeinek javításában. Ezeket a reformokat Svédországban az 1950-es években, Finnországban pedig az 1970-es években hajtották végre. Mindkét ország eltörölte a korai szelekciót, mindkettőben központi tantervet vezettek be az iskolákban, és meghosszabbították a kötelező iskolában töltött évek számát 7-8 évről 9 évre. A reform növelte mind a képzettséget, mind pedig a későbbi jövedelmet azon diákok esetében, akiknek szülei alacsony végzettségűek voltak.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A rendszerváltás során a lengyel oktatási rendszer több változáson ment keresztül. Fokozatosan vált kevésbé központosítottá, az iskolák több autonómiát kaptak, eltörölték az ideológiai elemeket a történelemtanításban, és az orosz nyelv kötelező jellege is megszűnt az iskolákban. Azonban az 1990-es évek közepén készült, a felnőttek írás-olvasási készségeit vizsgáló felmérés (International Adult Literacy Survey) eredményei azt mutatták, hogy az oktatási rendszernek szüksége van egy nagy, átfogó reformra.

Az 1999-es oktatási reform folyamán három fő célt tűztek ki: a társadalom képzettségének növelését, mindenki számára egyenlő tanulási lehetőségek biztosítását, illetve az oktatás minőségének javítását. Átalakították az oktatási rendszer szerkezetét az óvodától a felsőoktatásig. A szerkezeti változásokon kívül megváltozott a tanterv, a felvételi és vizsgarendszer és az értékelések módja is. A reform kitért a tanárok végzettségi követelményeire, illetve az adminisztrációra és a finanszírozásra is.

Az oktatási rendszer szerkezeti változásai

1999 előtt az alapoktatás a nyolc évfolyamos általános iskolában zajlott, amely magában foglalta az alapfokú és az alsó középfokú oktatást, és 15 éves korig tartott. Ezt az intézményt váltotta fel egy hat évfolyamos általános iskola és egy három évfolyamos alsó középiskola, a „gimnazjum”. Így a kötelező alapoktatás is egy évvel hosszabb lett, valamint a tankötelezettség vége is 18 éves korra nőtt.

A reform előtti általános iskolát és a reform utáni gimnazjumot felső középiskolák követték: az általános középfokú oktatást biztosító líceum (liceum ogólnokształcace, ISCED  3A), a szakmai középfokú oktatást nyújtó technikum (ISCED  3B) és az alapfokú szakképző iskola (szkoła zawodowa, ISCED 3C). Az 1999-es reformmal egy új középfokú intézmény is létrejött, a specializált általános felső középiskola (liceum profilowane, ISCED 3A/B).

Tantervi változások 1999 előtt az általános iskolák pedagógusainak egy központilag meghatározott tantervet kellett követniük. A reform során e helyett létrehoztak egy központi törzsanyagot, amely nagyobb hangsúlyt helyezett a készségek és kompetenciák fejlesztésére. Ezentúl a tanároknak ehhez a törzsanyaghoz igazodva kellett kidolgozniuk a saját tantervüket, ezáltal az iskolák és a pedagógusok nagyobb szabadságot kaptak. Csak annyi volt meghatározva, hogy milyen készségekkel és tudásanyaggal kell a diákoknak tanulmányaik végére rendelkezniük. A tanárok által kidolgozott tanterveknek meg kellett felelniük bizonyos követelményeknek, de ezzel a módosítással az oktatás színvonaláért való felelősség a kormányzatról az egyes iskolákra hárult.

oktatás iskola tanulók gyerekek osztály

Így a vizsgarendszert és az iskolák és a tanulók értékelését is újra kellett gondolni, hogy megfelelően lehessen mérni az iskolák teljesítményét. A vizsga-, a felvételi és az értékelési rendszer változásai előtt a diákok úgy fejezték be az általános iskolát, hogy semmilyen központosított vizsgán nem vettek részt tanulmányaik közben vagy végén. A nyolcadik osztályosoknak azonban felvételi vizsgát kellett tenniük abban a középiskolában, ahová jelentkeztek. A líceumok és a technikumok érettségi vizsgákkal végződtek, amelyeket az adott iskola tanárai állítottak össze és javítottak ki. A különböző típusú intézményekben írt érettségi vizsgák különböztek, így az eredményeik nem voltak összehasonlíthatók, nem is tudták ezeket figyelembe venni a felsőoktatási felvételi eljárás során.

A felsőoktatási felvételi vizsgák különböztek az egyes intézmények között, mivel mindegyiknek saját felvételi mechanizmusa volt. Ezért a törzsanyag reformjával párhuzamosan a vizsgarendszer is változtatásra szorult – egy központilag kidolgozott és irányított rendszert szerettek volna létrehozni.

Az 1999-es reform során bevezettek egy központi felmérést a hat évfolyamos általános iskola végén. Ez a teszt a diákok számára csak információul szolgál a teljesítményükről, az iskolák számára azonban következményekkel jár, hiszen így az iskolaszintű eredmények már összehasonlíthatók lettek.

A középiskolák egyénileg kidolgozott felvételi feladatsorait felváltották a gimnazjum utolsó évének végén írt központi vizsgák. A felső középiskolákba való felvételi innentől kezdve már nagyrészt ennek a vizsgának az eredményeitől, illetve a választott szakterület tantárgyainak év végi átlagától függött. Emellett azonban minden felső középiskola saját felvételi szabályokat is kidolgozhat.

2002 óta mindkét típusú tesztet a központi vizsgabizottság által megszabott követelmények szerint a regionális vizsgabizottságok dolgozzák ki, és ők is javítják a teszteket. Emiatt a felső középiskolába jelentkezés implicit költségei csökkentek, valamint az explicit költségek is, hiszen a diákoknak nem kellett már minden iskolába elutazniuk felvételi vizsgát írni. Ez több diákot bátorított arra, hogy középiskolába jelentkezzen, ez pedig a foglalkoztatás valószínűségét és a béreiket növelhette, de leginkább az alsóbb státusú diákokéit.

Iskolapadban

A reform során a felsőoktatási felvételi rendszer is megváltozott: az alapképzésekre való felvételt jelenleg a központi érettségi vizsga eredménye határozza meg. Az új rendszerben már átláthatóvá vált a vizsgarendszer, a diákok teszteredményei számukra és tanáraik számára elérhetővé váltak, az iskolaszintű adatokhoz pedig már mindenki hozzáférhet.

Ez arra ösztönözte az iskolákat, hogy jobb teljesítményre törekedjenek, a tanárokat arra, hogy fejlesszék tanítási módszereiket, a szülőket pedig arra, hogy a jobb eredményeket biztosító iskolát válasszák gyermekeiknek.

Mindezt figyelembe véve, ezek a változások növelték a reform utáni korosztályok emberi tőkéjének szintjét, főleg az alacsonyabb státusú diákok esetében, akiknek ezáltal nőttek elhelyezkedési esélyeik és bérük.

A kutatók megállapításai

A teljes mintát vizsgálva a kutatók megállapítják, hogy: átlagosan kicsivel tovább maradnak az oktatási rendszerben, ennek eredményeképpen később is kezdenek el dolgozni.

A 20 évesek körében például a kezelt csoport tagjai 12 százalékponttal valószínűbb, hogy foglalkoztatottabbak, mint a kontrollcsoportéi.

Ez a különbség 22 éves korig szignifikáns, az idősebb korosztályban pedig eltűnik. Az alacsony végzettségűek esetében még szembetűnőbbek ezek az eltérések.

A béreket összehasonlítva, hasonló eltéréseket tapasztalhattak.

A vizsgált csoportban átlagosan valamivel többet keresnek, amit vélhetően az magyaráz, hogy kevesebben vannak a béreloszlás alsó részén.

Az ISCED 2 vagy alacsonyabb végzettségűek a reform után 10 százalékponttal magasabb valószínűséggel foglalkoztatottak, összevetve a munkanélküliekkel, de a teljes populációhoz képest is 6 százalékponttal valószínűbb, hogy dolgoznak, mint a reform előttiek.

A középfokú végzettséggel rendelkezők nem jártak jobban a reform következtében.

A szerzők kutatásának összefoglalója

A lengyel oktatási rendszer 1999-es reformját már eddig is sikertörténetként tartották számon, de a hosszú távú munkaerő-piaci hatásait még senki sem vizsgálta. Hasonlóan az 1950-es évek svédországi és az 1970-es évek finnországi reformjához, Lengyelország is csökkentette a szelekciót, meghosszabbította az alapfokú oktatást (8-ról 9 évre), és központi törzsanyagot vezetett be az iskolákban. Ezek a változások a skandináv országokban úgy csökkentették az egyenlőtlenségeket, hogy növelték az alacsonyabb státusúak jövedelmét. A lengyel eredmények párhuzamba állíthatók a skandináv eredményekkel. Az 1999-es lengyel oktatási reform hosszú távon sikeres volt. A reform utáni korosztályok nagyobb valószínűséggel foglalkoztatottak, és magasabb fizetést is kapnak. Ezek a különbségek nagyobbak a legalacsonyabb végzettségűek esetében, ami arra utal, hogy a reform elérte eredeti célját, és sikerült csökkentenie az egyenlőtlenségeket.

Forrás: Drucker Luca Flóra–Horn Dániel Kisebb szelekció – nagyobb kereset – Közgazdasági Szemle, LXIII. évf., 2016. szeptember (944–965. o.) A teljes tanulmány letölthető ITT.