Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

Dunaszerdahelyen, december 10-én a kedvezőbb időjárási körülmények között a 3777 fizető néző és ki tudja még mennyi felvidéki magyar izgatottan várta, vajon a hazai pálya előnye kitart-e az őszi forduló utolsó mérkőzésén is. A három a magyar igazság eddig teljesült, de vajon az „egy a ráadás” is sikerülni fog?

A dunaszerdahelyi csapat nem bízta a véletlenre a döntést, nem a vak szerencsére bízta magát, hanem edzőjük, László Csaba vezetésével a kemény munka, a lendületes, agresszív támadójáték eredményességét igazolták játékukkal. Így az adventi várakozás idejét, már most igazi ünneppé varázsolták oly sok felvidéki magyar számára.

Képeink azt a hangulatot és azt a játékot szeretnék bemutatni, amelyet Csallóközben átélhettek a szurkolók, de közvetíteni szeretnénk ezt az élményt olvasóinknak is, hogy a Felvidéken minél többen részesei lehessenek a DAC- ünnepnek.

01 Irány a B-közép.jpg02 Hangolódunk.jpg03 Naplemente fényei.jpg04 Beszélgetések.jpg05 DAC angyalok.jpg06 Az éjjel soha nem érhet véget.jpg07 Barátommal.jpg08 Mikulások Hajrá.jpg09 Lassan kezdődik.jpg10 Még 1 póz.jpg11 1 mosolyt kérek.jpg12 Sálak.jpg13 Pereg a dob.jpg14 Tam tam az érzés része.jpg15 Csapatok felsorakozva.jpg16 2 aranyosmaróti drukker.jpg17 Dobom.jpg18 Nyugi, enyém.jpg19 Itt akkor se mész át.jpg20 Vida gólja.jpg21 És öröme.jpg22 Megvan.jpg23 Szarka emelkedése nem semmi.jpg24 Gyerünk.jpg25 Eddig meg vagyok elégedve.jpg26 Mi lesz itt még.jpg27 Dobosok utánpótlása.jpg28 A levegő urai.jpg29 Na ki rúgja.jpg30 Ljubicic fejel.jpg31 És újra Ákos.jpg32 A mignonok is a DACnak szurkolnak.jpg33 Ez kié lesz.jpg34 Kapj el ha tudsz.jpg35 Ez is gól lehetett volna.jpg36 Lengjenek a sálak.jpg37 Hajrá, hajrá.jpg38 Štepanovsky a labdával.jpg39 És Štepanovsky hason.jpg40 Mészáros.jpg41 Mészárost megállítják.jpg42 Időntúli szabadrúgás.jpg43 Húzzátok szét őket.jpg44 És vége.jpg45 Köszönöm.jpg46 Örömtüzek.jpg47 Tüzek a kezekben.jpg48 Köszönet a csapatnak.jpg49 A csapat.jpg50 Pacsi mindenkinek.jpg51 Köszönet a szurkolókank.jpg