Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

A három hazai győzelem után a ráadásmérkőzést, a negyediket is megnyerte a hazai pályán László Csaba vezetésével a DAC. Az őszi fordulót így a nyolcadik helyen zárták. Három helyet javítva a tabellán azóta, mióta Szencről hazajött a csapat.

A Fortuna Liga 19. fordulójának kilencvenedik perce után az idény zárásaként nem is állhatott volna remekebb eredmény az eredményjelző táblán, mint az 1:0, ami a DAC győzelmét jelentette e decemberi estén.

Egy ide, nulla oda. Akár ajándék is lehet ez az eredmény a futballszerető közönségnek, az elkötelezett drukkereknek így advent harmadik vasárnapja előtt. Újra égtek az örömtüzek, újabb gyertya gyúlhat az adventi koszorún, a szurkolók boldogok, igazi ünnep, sportünnep van Felvidék szívében.

Igazi ünnep, sportünnep van Felvidék szívében (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

De, hogy a tényekről is szóljak pár szót. Ľupták és Kwin sérülés miatt nem lépett pályára a Szarka Ákos vezette csapatban. A DAC a kezdő sípszó után lendületesen kezdett, helyzeteket dolgoztak ki, igaz a végén mindig hiányzott az a kis plusz, hogy a támadások góllá érjenek. Huk és Ljubicic lövését is hárította a vendégek kapusa Kováč. Az aranyosmarótiak kontrákkal próbáltak játszani, de nem jutottak el a hazai csapat kapujáig.
A 25. percben Živkovič beadása Szarka előtt még elszállt, viszont Vida a labdát Kováč kapus háta mögé a kapuba varázsolta, megszerezve a vezetést a DAC-nak. A gól után a ViOn csapata megrázta magát, próbáltak helyzetbe kerülni, de támadásaikat a DAC védelme vagy Slávik kapus megállította, így egygólos vezetéssel vonult a szünetre a dunaszerdahelyi csapat.

A második játékrészt ismét lendületesen kezdték a hazaiak, Ljubicic, aki az egész mérkőzés alatt aktívan játszott, az 54. percben veszélyeztette a kaput, de fejesét Kováč hárította. Ez után az aranyosmaróti együttes percei következtek, Karlík fejese pár centivel ment a kapu mellé, majd az 58. percben Orávik tizenhatosról megeresztett lövése landolt a kapu mellett. A Karlík, Orávik duó a 75. percben és a 77. percben szabadrúgásból is próbálták bevenni a DAC kapuját, de ezek a pontrúgások nem jelentettek veszélyt Slávik kapujára. A három pont sorsát a Szarkát váltó Sarr biztosíthatta volna be, de lövését a gólvonalról Pintér kirúgta.

A mérkőzés lefújása után a 3777 szurkoló és a dunaszerdahelyi csapat együtt ünnepelt. Kölcsönösen éltették egymást a játékosok és a drukkerek. László Csaba pedig gesztusaival fejezte ki nagyrabecsülését a Felvidék legjobb szurkolótábora iránt, akik ezúttal is tizenkettedik játékosként vettek részt a mérkőzésen.

Köszönet a szurkolóknak (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

László Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: „Először is gratulálni szeretnék az ellenfelünknek, hiszen ők három bajnokit is megnyertek zsinórban a mai találkozó előtt. Kollégám hasonlóan nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, mint én. A mai győzelmünk nemcsak a szerencsének tudható be, hanem a kemény munkának is. Agresszíven és aktívan akartunk játszani. Egy edzőnek néha szüksége van a jó játékosokra, akik az ellentámadásokból kiveszik a részüket. A végére már mentálisan elfáradtunk ugyan, de a ma megszerzett három pont nagyon fontos a számunkra. A szurkolóinknak is köszönetet szeretnék mondani azért a fantasztikus buzdításért, amit ma ismét kaptunk tőlük. Sok stadionban megfordultam már a világban, de a DAC-drukkereitől mindenki tanulhatna. Senki ellen nem szurkolnak, egyszerűen csak örülnek, és élvezni akarják a játékot.”

Tekintse meg a mérkőzésen készült fotóinkat is, IDE kattintva.