Fotó: handballveszrpem.hu

A SEHA Liga alapszakaszában nyolc góllal nyert a Telekom Veszprém kézilabdacsapata a Tatran Prešov vendégeként. A mérkőzésre kedden 19.00-tól került sor a felvidéki Eperjes városában. A meccs előtti nyilatkozatok alapján a veszprémi csapat nehéz mérkőzésre számított.

„Meg kell próbálnunk mindent beleadni, hogy megnyerjük ezt a nehéznek ígérkező meccset a Prešov ellen” – mondta a csapat vezetőedzője, Xavi Sabaté. A Telekom Veszprém svéd beállósa, Andreas Nilsson a mérkőzés előtt a következőket nyilatkozta: „Szeretnénk begyűjteni Eperjesen a három pontot. Nehéz lesz, mivel jó csapat az övék, de mi most nagyon éhesek vagyunk a sikerre.”

A Telekom Veszprém a 2014/15-ös szezonban indult először a főként balkáni csapatokat magába tömörítő SEHA Ligában. A Veszprémben megrendezett döntő házigazdájaként 2015 tavaszán fogadhatta többek között a Tatran Prešov csapatát, a SEHA Liga Final4-ba való bekerülésért vívott meccseken.

A 2015-ös, valamint 2016-os címvédő Telekom Veszprém az idei szezon utolsó heteit rettenetes formában zárta, ugyanis pontot veszített a Zágráb és a szintén horvát Nexe csapatától is, így igencsak fontos volt számára a Tatran Prešov elleni mérkőzés.

Az elmúlt napok a veszprémi játékosok számára kimerítőnek bizonyultak, ugyanis négy nap alatt a harmadik meccsüket játszották. Ennek ellenére azonban a mérkőzés sikeresen ért véget számukra, az állás a második félidő végére 18-26 lett a Telekom Veszprém javára.

A meccs során a Tatran Prešov legjobban teljesítő játékosai az érsekújvári származású balátlövő, Oliver Rábek; az eperjesi beálló, Miloš Šarpataky; a mindössze 19 esztendős szintén eperjesi származású jobbszélső, Patrik Humeňanský; illetve a cseh balszélső, Jakub Hrstka voltak.

A mérkőzés végén a veszprémi csapat kapusa, Mikler Roland a következőket nyilatkozta az ellenfél játékáról: „A Tatran ma egy jó, harcos teljesítményt nyújtott. Igor Chupryna fantasztikus volt, sok tiszta lövésünket védte bravúrosan.”

A Tatran Prešov vezetőedzője, Rastislav Trtik véleménye szerint csapatának gyengesége főként abból adódott, hogy nagyon sok fontos játékos nem tudott jelen lenni a keddi mérkőzésen. Nyilatkozatában kihangsúlyozta továbbá, hogy csapata a Telekom Veszprémhez hasonlóan rengeteg meccset játszott, így a második félidőre elfáradt.

A SEHA Liga alapszakaszának tabelláján jelenleg a Telekom Veszprém a negyedik, a Tatran Prešov pedig a hetedik helyen áll. A két csapat közti visszavágóra február 13-án kerül sor a Veszprém Arénában.

(www.handballveszprem.hu/Felvidék.ma)