Teljes erőbedobással próbálnak csalisok a somorjai kultúrházban (Fotó: Méry János/Felvidék.ma)

Még soha nem jutott ilyen messze somorjai néptáncegyüttes, hiszen nemhogy a döntőben, de még a középdöntőben sem szerepelt semmilyen csoport a Felvidékről. Így – ahogy mondani szokás – fel kell kötniük a gatyát, illetve a szoknyát a somorjai gyerekeknek, hiszen a mezőny erős, és például a jászberényi tánccsoporttal ellentétben a Csali tagjai „csak” hobbiszinten próbálnak, általában heti négy órát, míg a jászságiaknak a tánc a tanterv részét képezi.

Amióta viszont a somorjaiak megtudták, hogy döntősök lettek, természetesen napi több órát gyakorolnak és készülnek a fellépésre. „Az utolsó héten hétfőn háromtól hatig, kedden reggel 8-tól 3-ig, szerdán pedig az indulás előtt még déltől háromig próbálunk és aztán irány Budapest“ – kezdte Madocsai Imre, a Csali csoportvezetője.

„A Csali vezetői, a gyerekek, de főként a szülők óriási sikerként élték meg a döntőbe jutást is. Annak ellenére, hogy nem mindenki számított erre az eredményre, ez teljesen megérdemelt. Óriási dolog, hogy felvidékiként az anyaországban szerepelhetünk, mert így nemcsak minket, hanem a felvidéki táncokat is megismerheti a magyarországi közönség. Csütörtökön már egész nap talpon leszünk, ugyanis a főpróba mellett a kisfilm anyagát is felveszik, és további próbák, egyeztetések, interjúk várnak ránk. Pénteken pedig következik a fellépés” – fejezte be Imre, aki a keddi próbán be-beállt a fiatalokhoz.

Nagy Myrtill a középdöntő után már azt is elárulta, hogy milyen táncokkal készülnek gyerekek. „Vág-Garamközi táncokkal készülünk a döntőre, Kéménd, Tardoskedd, Martos környékéről. Ezek nagyon pörgős és látványos táncok lesznek. A döntőben pedig bármi lehetséges” – kezdte Nagy Myrtill, a Csali vezetője.

„Martosról kaptunk kölcsönbe népviseletet, amit nagyon köszönünk, így ma ruhapróbát is tartottunk a lányoknak.” A próba után mindenkinek fel kellett vennie a viselet minden részét, utána a csoport vezetője egymás mellé állította a lányokat és megnézte, hogy mutatnak teljes díszben. Egyszer az alsószoknya volt hosszabb a többinél, másszor a felső volt túl rövid, és így tovább. „Mindenkit megnéztünk, azt szeretnénk, hogy minden tökéletes legyen” – fejezte be a Csali vezetője.

Pénteken tehát kezdetét veszi a Fölszállott a páva döntője, melyben a Felvidéket a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes képviseli majd. Ismét lehet, sőt kell is szavazni a somorjai gyerekekre, aki pedig élőben is szurkolni akar nekik, az a somorjai Mozi Clubban megteheti, hiszen Végh Ákosék mindenkit szeretettel várnak a nagyteremben.

És még egy harci kiáltást is megosztok az olvasókkal, egyenesen a Csali Gyermek Néptáncegyüttes Facebook-oldaláról, amelyet Lelkes Áron és Válent Bence költött:

Somorjaiak vagyunk,
9-es a kódszámunk,
SMS-ből sosem sok,
Éljenek a csalisok!

(az SMS-be 09-et kell írni, nem csak 9-et).

Végezetül pedig egy szombati programot ajánlanék még a kedves olvasók figyelmébe, mégpedig a „Kicsi nékem ez a ház” néven futó Csali-évzárót, melyet a somorjai Városi Művelődési Központban, azaz kultúrházban rendeznek meg, s amelyen a Pici, a Kis, a Nagy, az Ifjúsági CSALI és a Csali Zenekar közös évzáró műsorára kerül sor 2016. december 17-én, szombaton, 17 órai kezdettel. A szervezők mindenkit nagyon sok szeretettel várnak!