A Palóctáji Mézlovagrend tagjai a mézkirálynő udvarhölgyével az ipolybalgi óvodában (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A méhészek védőszentje, Szent Ambrus napján a Palóctáji Mézlovagrend mézadományozást szervezett Észak-Magyarországon és a Felvidéken. December 7-én a magyarországi települések mellett az ipolybalogi óvoda gyermekei is kaptak mézadományt.

„Szent Ambrus napján minden évben szervezünk karitatív tevékenységet. Több óvodában, intézményben, köztük felvidéki településen is rendezünk mézadományozást” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Diósi László, a Palóctáji Mézlovagrend tagja, a Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület elnöke. Hozzátette, a mézlovagrend tagjai a nap folyamán ellátogattak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berente, a Heves megyei Karácsond, valamint a Nógrád megyei Drégelypalánk, Szécsény és Salgótarján óvodáiba. Minden állomáson fél kilogramm Palócföldön termett akácmézet ajándékoztak a gyerekeknek, így összesen mintegy 150 kilogramm mézet osztottak szét.

Az ipolybalogi óvodába a mézlovagokat elkísérte Balla Nóra, a 2016-os Mézkirálynő második udvarhölgye is. A méhészek röviden ismertették a mézfogyasztás jótékony hatásait, s a mézkészítésről is szóltak. Ezt követően adták át a mézadományokat.

A mézadományozással kapcsolatban kifejtette: „Célunk a mézfogyasztás népszerűsítése és az egészségvédelemre való felhívás. A méz minőségére is hangsúlyt fektetünk, ösztönözve a családokat az egészséges magyar termelői méz rendszeres fogyasztására.” A mézadományokat a Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület, az Egri Méhész Műhely Egyesület, az OMME Gyöngyösi Klub, a Kazincbarcika és Környéke Méhész Egyesület és az ipolyszakállosi Ipolyvölgye Méhész Egyesület ajánlotta fel.

A Palóctáji Mézlovagrend 2008-ban alakult. Jelenleg 23 tagja van, köztük három felvidéki méhész is. Ipolyságról, Léváról és Inámból is van lovagtársuk. A megalakulás óta szerveznek ajándékozási rendezvényeket, már az első évben ellátogattak a Felvidékre is. Az évek során egyebek mellett szociális intézményekben, kórházakban, gyermekvédelmi intézményekben is megfordultak. Igyekeznek a hátrányos helyzetű családokat megszólítani, akik számára az év folyamán kevésbé elérhető a méz.

A Palóctáji Mézlovagrend tagjai a nap folyamán Drégelypalánkon, Szécsényben és Salgótarjánban folytatták mézadományozó körútjukat.

Pásztor Péter felvételei az eseményről. 

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.