A plakát részlete. „A történetnek van köze az ötvenhatos eseményekhez”. (fotó: Kurucz Ottó)

December másodikán, pénteken este hét órakor mutatja be a komáromi Selye János Gimnázium és a Komáromi Városi Művelődési Központ GIMISz Diákszínpada a Szép nyári nap című zenés játékot, melyet a Neoton musical alapján rendezett Csengel Mónika.

Hosszú lett volna az eredeti, csaknem háromórás előadás, bőven meghúzták a szöveget, a huszonhárom dal felét éneklik. Retro és diszkógömb várja majd a nézőket, felcsendül a Santa Maria, a Kell, hogy várj és a Tini dal is. Ráadásul Szebellai Dániel, az egyik főszereplő a Latin szerenád kedvéért megtanult gitározni.

„Kicsi korom óta nagyon szerettem a Neoton Família dalait, az édesapám zenész; mégis az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója kapcsán választottam a darabot” – fogadott Csengel Mónika az egyik főpróba után, majd így folytatta – „Nem akartam szomorú műsort, egy szalagavató mégsem erről szól. Éppen ellenkezőleg; arról, hogy milyen szépek, vidámak és boldogok a fiatalok. A Szép nyári nap bizonyult a legjobb választásnak, hiszen a történetnek van köze az ötvenhatos eseményekhez. A főszereplő, Varga Péter édesapja ötvenhat után disszidált. Mégis a hatvanas évek végén a jugoszláv határnál paradicsombrigádon lévő diákokról szól a musical, annak a korosztálynak az életéről, viszonyairól, szerelmi kapcsolatairól, melynek tagjai előadják” – fogalmazott a rendező.

Csengel Mónika rendező: „Annak a korosztálynak az életéről, viszonyairól, szerelmi kapcsolatairól szól, melynek tagjai előadják”. (fotó: archívum)
Csengel Mónika rendező: „Annak a korosztálynak az életéről, viszonyairól, szerelmi kapcsolatairól szól, melynek tagjai előadják” (fotó: archívum)

„A legutóbbi szalagavatói műsorok, A Maszat-hegyen innen és túl illetve a Diótörő lényegében mesék voltak, nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy egy rendes, élő történet következik, és a Neoton-dalokat is nagyon vártam” – vallotta be a Pétert alakító Szebellai Dániel. – „Semmi bajom azzal, hogy a kommunizmus idején játszódik a történet; szeretem a történelmet, ezt a korszakot is, közel van a mostani világunkhoz. Rengeteg filmet láttam azokról az évekről” – tette hozzá a színésznek készülő fiatalember. „A szüleink, a nagyszüleink elbeszéléseiből ismerjük azt a korszakot, ezért nem idegen számunkra” – csatlakozott a Julit játszó Lakatos Lili. – „A mostani házibulikon, sulis bálokon rendszeresen játsszák a Neoton Família dalait. Reméljük, a közönség legalább annyira élvezi majd az előadást, amennyire mi élvezzük a próbákat, főleg a táncokat” – mosolygott az orvosi egyetemet megcélzó diáklány.

Elmondták, a dalokat Ölvecky András rendezőasszisztens tanította be, a táncokat Pavlovič Petra koreografálta, akinek élete a tánc, a mozgás, ő vezeti a művészeti alapiskola moderntánc-csoportjait. Kiderült, Szebellai Dániel szaxofonozik az Emlékül című dalban, a Latin szerenád kedvéért pedig megtanult gitározni. „Nyáron, a karvai színjátszó táborban kérdezte Csengel Mónika, tudok-e gitározni, mert kellene egy gitárszóló a Latin szerenádba. Majd holnap este kiderül, mennyire tanultam meg. A Santa Maria a másik nagy kedvencem az előadásban, mert abban az egy számban táncolhatok is, ami újdonság számomra, eddig nem csináltam ilyet színpadon” – vallotta be a színjátszó.

Lakatos Lili és Szebellai Dániel: „Élveztük az egész próbafolyamatot” (fotó: Bárány János)
Lakatos Lili és Szebellai Dániel: „Élveztük az egész próbafolyamatot” (fotó: Bárány János)

„Imádom a Ha szombat este című dalt” – vette át a szót Lakatos Lili. – „Azt élvezzük a leginkább, erre bulizunk a legtöbbet, és nem csak azért, mert ez a finálé előtti utolsó dal. Szeretem Dani szaxofonszólóját és persze, a finálét, a Holnap hajnalig című dalt. Élveztem az egész próbafolyamatot, és azt, hogy kaptam egy nagyobb szerepet” – tudatta Lakatos Lili.

Megtudtuk, Szentpéteri András, a Pentaton Koncertügynökség, a Neoton musical jogtulajdonosa vezetője az első szóra adta a jogdíjakat, biztosította a szövegkönyvet és a zenei alapot.

Az utolsó próbák egyike. Holnap este minden kiderül. (Fotó: Bárány János)
Az utolsó próbák egyike. Holnap este minden kiderül (Fotó: Bárány János)

Panni nénit, Juli anyját Petőcz Roxana, Kovácsot, Juli apját Nagy Zsolt alakítják a holnap esti premieren. A GIMISz Diákszínpad újabb tehetsége, Török Máté, az idei Jókai Napokon, Molière: A mizantróp című darabja Ölvecky András rendezte előadásának címszerepéért legjobb férfi alakítás díját nyert színjátszó alakítja Sanyát. Rózsika, Kiss Réka lesz, Tóth Antal szerepében Dóczé Sándor Efraim áll majd a közönség elé. Lukács Anikó lép fel a Pesti Művésznő szerepében, a Monte Carlo című slágerrel, amit a musical eredeti előadásában Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnője ad elő. Margó Laczkó Dóra, Ria pedig Uzsák Orsolya lesznek a Szép nyári nap című Neoton musical december másodikán, pénteken, este hét órakor kezdődő bemutató előadásában, a Komáromi Városi Művelődési Központ színpadán.