Varga János 23 éve lépte át a közmédia küszöbét. Sokszínű újságíró, bemondóként kezdte a pályáját, jelenleg hírterületi szerkesztő-műsorvezetőként dolgozik és narrátora több hangjátéknak.

Az én ’56-om című műsort ajánlom hétfőre, egyrészt történelemtanárként érdekel a korszak, másrészt a műsor hangjaként szerepelek. A negyedórában mindig érdekes emberi sorsok, forrásértékű történetek bontakoznak ki. A sorozat egyébként októberben indult, s év végéig hallhatják az érdeklődők (Duna 5.55).

Nagyon kedvelem a régi filmeket, így a keddi napra a Nápolyban kezdődött című amerikai romantikus filmet karikáztam be. A szereposztás parádés, többek között Sophia Loren és Clark Gable szerepelnek a stáblistán (M3 21.35).

A Bartók Rádióban késő este kezdődik az Ars Nova kortárszenei összeállítás. Azért is kedves számomra, mivel nyolc éve ebben a műsorban kezdtem műsorvezetői „karrieremet”, s azóta is dolgozom benne. A sorozat túl van 2800 adáson, e napon a nemrég elhunyt Lendvay Kamillóra emlékezünk (szerda, 22.00).

Szívesen gondolok vissza a gyerekkoromra, s nagymamámra, aki gyakran hallgatta a Jó ebédhez szól a nóta műsort. Már akkor magam is megszerettem a szép magyar nótákat és az operett is közel áll hozzám. A Dankó Rádió megszületése után mindkét műfajt gyakrabban hallgatom (csütörtök, Kettőtől ötig, a Dankó Rádió kívánságműsora 14.04).

Igazi klasszikus alkotás a Szabó Magda regényéből készült Abigél című film. Gyerekkoromban, amikor csak tudtam, megnéztem; akkoriban érdekes volt számomra bepillantani egy kollégium életébe. A moziban olyan színészóriások szerepelnek, mint Básti Lajos, Garas Dezső és Ruttkai Éva. (péntek, Duna World 17.40).

Szilveszter napjához értünk, s nehéz a választás a bőséges kínálatból. Mindig szívesen meghallgattam a rádiókabarét, s most sem teszek másként. Mindenkinek a figyelmét felhívom a B.ú.é.k. 2017! adására (szombat, Kossuth Rádió 21.00).

Az Újév elmaradhatatlan programja – nálam 40 éve – a Bécsi Filharmonikusok koncertje. A parádés közvetítésben neves karmesterek vezényletével hangzanak fel a XIX. század slágerei, polkák, keringők, s a jókedvű zenészek mindig zenei tréfával is kedveskednek a nézőknek (vasárnap Duna 11.00).